Dtum
Login with Facebookk
1934 | Január

Az ótátrafüredi nemzetközi műkorcsolyázó verseny

Műkorcsolyázóink bámulatos mutatványokkal

gyönyörködtették meg Ótátrafüred közönségét

Vasárnap befejezték az ótátrafüredi nemzetközi műkorcsolyázó versenyt. A Pálffy-Fekete-vándordíjat a BKE nyerte meg az összesített ponteredmény alapján 42 ponttal a Wiener Eislaufverein előtt, amelynek 35 és a berlini Korcsolyázó Egylet előtt, amelynek 10 pontja volt. A serleget a BKE úgy nyerte, hogy Szilassy Nadine a negyedik helyre küzdhette fel magát.

A vasárnapi verseny kiemelkedő eseménye Pataky Dénes és a Rotter-Szollás-pár bemutatója volt. Pataky Dénes bírálata a következőképpen hangzott: Mutatványai valósággal tűzijátékszámba mennek, könnyedsége bámulatos, biztonsága tökéletes, műsora pompás és változatos.

A Rotter-Szollás-pár bemutatójáról a bírálat teljes elismeréssel adózik a pár tökéletes eleganciájának és a bemutató – mondja a bírálat – már nem is annyira korcsolyázás, mint lebegés a jég tükre felett. A több mint 1500 főnyi nemzetközi közönség lelkes elismeréssel adózott a magyar műkorcsolyázóknak.

Terták Elemérről a bírálat bámulatos könnyedségét és bemutató gyakorlatainak szépségét állapítja meg, a hölgyek közül Leviczky Piroska némi elfogultsággal küzdött, míg Szilassy Nadine vasárnap láthatólag jobb hangulatban futott.

Helyezések
:
Férfi műkorcsolyázók: 1. Pataky Dénes (Budapest) h.sz. 3, 296 pont, 2. Terták Elemér (Budapest) h.sz. 6, 285.26 pont, 3. Schönberger (Bécs) h.sz. 10, 256.30 pont, 4. Lass (Berlin) h.sz. 12, 250.78 pont, 5. Alwart (Bécs) h.sz. 15, 242.39 pont, 6. Zähring (Berlin) h.sz. 17, 270.70 pont.

Hölgy műkorcsolyázók:
1. Grete Lenert (Bécs) h.sz. 3, 279.77 pont, 2. Erika Hornung (Bécs) h.sz. 9, 257.49 pont. 3. Leviczky Piroska (Budapest) h.sz. 12, 257.17 pont, 4. Szilassy Nadine (Budapest) h.sz.12, 256.09 pont 5. Edith Michaelia (Berlin) h.sz 13, 256.07 pont, 6. Paula Schmidt (Berlin) h.sz 13, 243.83 pont, 6. Liesl Hohlbaum (Bécs) h.sz 20, 225.28 pont.

Páros műkorcsolyázók: 1. Rotter-Szollás (Budapest) h.sz 3 11.30 pont. 2. Kaffka-Hanka (Bécs) h.sz 7, 10.03 pont. 3. Krümlin-pár (Berlin) h.sz. 8, 9.57 pont.

A magyar műkorcsolyázó gárda hétfőn délben vonatra ül és éjjel 1/2 12 órakor érkezik meg a Keleti pályaudvarra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rotter Baby és Szollás László Pataky Dénes
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A falusi építkezések megindítása A falusi építkezések megindítása
A falvak egyébként is panaszos lakásállapotain a házhelytörvény nem...
Selyemtenyésztés Selyemtenyésztés
Teméntelen kárt okozott az idei aszály széles e hazában....
A rádium felfedezése 2. rész A rádium felfedezése 2. rész
Már asszony volt, amikor doktorált. Az előírt értekezést kirázhatta...
Képzőművészeti szemle Képzőművészeti szemle
Tihanyi János Lajos aki a Fraenkel-szalonban mutatta be gyűjteményes...
Kivándorlás Magyarországból októberben Kivándorlás Magyarországból októberben
Hivatalos adatok szerint október hónapban a szorosan vett...
A nyolczadik csoda A nyolczadik csoda
Ott, hol az ó- és az új-világ szembe néz egymással, Szibéria keleti...
Bethlen a válaszúton Bethlen a válaszúton
A rozsda szétmállik ujjaink között, olyan gyönge, mégis megőrli a...
Filozofiai írók tára - Schopenhauer Filozofiai írók tára - Schopenhauer
Schopenhauer. A filozófia iránt komolyabb érdeklődésnek örvendetes...
Jászai Mari (Ötvenéves jubileumára) Jászai Mari (Ötvenéves jubileumára)
Ösztönös és végletes lény. Örök lobogás. Ember, akiben a tehetség és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98