Dtum
Login with Facebookk
1934 | Január

Budapest – Párizs 3:1

Két debreceni játékossal megerősített budapesti futballválogatott 3:1 arányban legyőzte Párizs csapatát

Teleki és Vincze lőtte a gólokat – A francia válogatott megverte a belgákat

Párizs, január 21.
A frankfurti kudarc után a magyar válogatott futballcsapat Párizsba utazott. Nádas Ödön szövetségi kapitány elvált a csapattól, hazament Pestre és a vezérletet Fodor Henrik és Fábián Pál, a PLASz szövetségi kapitánya vette át. Már pénteken megérkezett a csapat a francia fővárosba, ahol a pályaudvaron a francia futballsport vezetői fogadták a magyarokat.

A csapat tagjai mégis csak annak örültek legjobban, amikor kezet foghattak a Párizsban élő magyarokkal, Berkesivel, Sassal és a többiekkel. A budapesti Nemzeti szintén Párizsban tartózkodott, mert szombatra mérkőzése volt kitűzve. A Nemzeti ellen a Párizsi Racing Club B-csapatát, tehát a tartalékos együttest állították ki.

A nívótlan, gyenge mérkőzésen a budapesti csapat indolensen játszott és 1:0 arányban vereséget szenvedett. A meccset a tribünről végignézték a válogatott játékosok is. Vasárnap délelőtt a magyar csapat tagjai autocaron Párizs nevezetességeit tekintették meg.

A mérkőzés előtt Fábián Pál Budapest válogatott csapatát így állította össze:
Háda – Sternberg, Bíró – Seress, Szűcs, Szalay – Fenyvesi, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó.


Az összeállításból kitűnik, hogy Budapest válogatott csapatában egypár debreceni is helyet kapott. Vincze és Teleki ugyanis a debreceni Bocskai játékosai.

Párizs csapatát az úgynevezett második garnitúrából állították össze. Mialatt ugyanis Párizsban Budapest és Párizs csapata mérkőzött, Brüsszelben a francia válogatott csapat a belga válogatottal találkozott. A franciák ezt az alkalmat felhasználták arra, hogy a Párizsban szereplő külföldi honos játékosokat starthoz állítsák.

Párizs csapata így állt fel: Mayer – Andoire, Mairesse – Bertrand, Berkesi, Dellour – Aston, Sas, Mercier, Jordan, Galey.

Vasárnap délután, amikor a szép napos időben ötezer főnyi közönség előtt megjelent Párizs csapata, kiderült, hogy az együttesben három magyar, Mayer, Berkesi és Sas szerepet. Ezenkívül egy osztrák és egy angol játékost is beállítottak a párizsi csapatba. A nagy küzdelem előtt London amatőr válogatott csapata 4:1 arányban verte Párizs válogatottjait.

Utána került sor Budapest és Párizs csapatainak küzdelmére. A magyar csapat mindjárt nagy rohammal kezdte a mérkőzést. Egymást követték a szebbnél szebb akciók és az ötödik percben Vincze megszerezte a vezető gólt. A franciák alig tudtak magukhoz térni, amikor a tizedik percben Teleki révén már 2:0-ra vezetett Budapest. Mind a két gól tervszerű, szép akció eredménye volt.

Budapest támadott továbbra is és Párizs védekezett. Az utóbbiból különösen Berkesi vette ki a részét, aki azonban nem tudta feltartóztatni a budapestiek ostromát. A huszadik percben Toldi beadása után Vincze belőtte a harmadik gólt. (3:0).

Párizs csapatának kapitánya – minthogy a játékos csere az első félidőben meg volt engedve – Mayer kapus helyére az osztrák Hident állította be. Ez a megoldás szerencsésnek bizonyult, mert a második félidőben már nem tudott több gólt lőni a budapesti csapat.

 

A 20. percben Sas, az Újpest volt játékosa, mint Párizs csapatának csatára, lefutott és a középre adott labdát Mercier belőtte a magyar kapuba. Ez volt a franciák egyetlen gólja. Az eredmény ezután már nem változott. A közönség ugyan nagyban biztatta a párizsiakat, de a Háda-Sternberg-Bíró védelem minden francia támadást visszavert.

 

A magyar csapatban elsősorban Háda, Szűcs és Seres emelkedett ki, de kellemes feltűnést keltett csatársorunknak gólra törő játéka is. Teleki mindenesetre bebizonyította, hogy Frankfurtban a magyar válogatottban lett volna a helye.

Párizs csapatában a magyar Berkesi és Sas, valamint az osztrák Hiden volt a legjobb. A közönséget egyébként kárpótolta a mérkőzés végén érkezett hír, hogy a francia válogatott Brüsszelben 3:2 arányban legyőzte a belgákat.

Budapest csapata párizsi győzelmének értékelésénél tehát okvetlenül figyelembe kell venni, hogy tulajdonképpen a második garnitúrát győztük le. A magyar csapat kedden utazik tovább a rotterdami mérkőzésre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98