Dtum
Login with Facebookk
1935 | Május

A rádiós szemüveg

Nemcsak Magyarországon, de még inkább a nyugati, különösen pedig az amerikai államokban a legnépszerűbb műsorszámok egyike a sportközvetítés. E hasábokon már egy ízben ismertették az amerikai sportközvetítések sokszor egészen meglepő módjait.

Volt eset arra, hogy a Csendes óceán egy szigetéről közvetítettek a newyorki állomásra és közben nem használtak kábelt, telefónhuzalt. Minden rövidhullámon ment. Másszor olyan mérkőzésről kellett hiteles tudósítást adni, amelynek rendezői nem engedték, hogy a pálya területén felállítsák a mikrofónot.

Nem gyűlöletből ragaszkodtak ehhez, hanem üzleti érdekből, mivel nem tudtak megegyezni a megváltási árban. A pályától ötszáz méternyire egy felhőkarcoló emelkedett. Szinte rohammal vették be a rádiósok a háztetőt és katonai távcsöveken át szemlélték a mérkőzés lefolyását, hogy a riport ne maradjon ki a műsorból. Éppen ez a közvetítés szülte meg a legfrissebb rádiós segédeszközt: a távszemüveget.

Különleges nagyító lencsékből állították össze, hogy a riporter egyszerre láthassa a pálya minden zugát és nem csupán azt a jelenetet, amely a labda közelében játszódik le. Többféle távolságra beállított rádiós szemüveget gyártottak s ezek már nagyon elterjedtek szakkörökben. Hogy milyen jó hasznát veheti ennek a bemondó, azt egy negatívumból a legutóbb a magyar rádiózó közönség is tapasztalhatta, amikor a rádió a magyar-olasz mérkőzést közvetítette.

A közvetítés ugyanis rosszul sikerült. A bemondót az óriási tribün legtetején elhelyezett kis kalitkába zárták a mikrofonnal együtt, ahonnan alig láthatta a mérkőzés jeleneteit. A nehézségeket még fokozta az is, hogy közben bealkonyodott és köd terült a pálya fölé. Nem volt kéznél ilyen amerikai távszemüveg, nem sikerült a közvetítés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98