Dtum
Login with Facebookk
1936 | Június

Bombaformában az Újpest!

Újpest – FC Torino 5:0 (1:0)

Rekkenő hőségben, az előre megjelölt időnél húsz perccel későbben kezdtek 12.000 főnyi nézősereg előtt azt a mérkőzést, amely még reménykedéssel töltötte el a magyar futball híveit. Már a meccs előtt tudta mindenki, hogy a Hungária a Vienna csapatától 5:1 arányú vereséget szenvedett és így már három csapatunk esett ki a kupaküzdelmekből.

A közeli Római-partról rengeteg néző jött át csónakon és kompon a Megyeri-úti stadionba, amelynek talaja a szárazság következtében igen poros volt. A szokásos üdvözlések után a sorsolás a vendégeknek kedvezett és így az Újpest kezdett nap ellen.

Újpest: Hóri – Futó, Sternberg – Seres, Szűcs, Szalai – Pusztai, Vincze, Kállai, Zsengellér, Kocsis.
Torino: Maina – Brunella, Ferrini – Gallea, Janni, Prato – Bo, Baldi, Galli, Buscaglia, Silano.

Hatalas iramban vette kezdetét a mérkőzés. Mindenki az újonc Zsengellért figyelte, aki pompás húzásokkal vétette magát észre. Az Újpest fölénye nem volt meggyőző, mert az olaszok meglepő szép, technikás futballt játszottak.

A nagy szerencsével védő Maina is a veszélyes labdák egész sorozatát tette ártalmatlanná. A 14. percben érte el vezető gólját az Újpest. A kitörő Kállai Ferrini kézzel rántotta el, amiért bíró 11-est ítélt. Kocsi gyilkos lövéssel küldte a 11-est a hálóba. 1:0.

Ez ideig az Újpest irányította a játékot, meleg hatása folytán az olaszok lendültek fel és a félidő végén ők voltak fölényben. A szünetben a csapatok a frissítők tömegét fagyasztották el.

A második félidő elején talán soha nem tapasztalt gyilkos iramban játszott mind a két csapat. Az Újpest erőfeszítéseit a 10. perében siker koronázta. Zsengellér átadását Pusztai puhán Vincze elé gurította, aki lapos, ravasz lövést küldött a kapu túlsó sarkába. 2:0.

Az Újpest ekkor egyenlítette ki torinói hátrányát. Most indult meg a győztes gólért a küzdelem. Az olaszok kissé elvesztették fejüket és már egy-egy durvaság is kicsúszott. A kissé fáradt Zsengellér helyet cserélt néhány percre Kocsissal. Ekkor született meg a harmadik gól.

A 22. percben Vincze hosszú lövését Maina kiejtette, a labda a befutó Kocsisról Pusztai elé pattant és a végig ragyogóan játszó újpesti jobbszélső biztos lábbal szerezte meg a gólt. 3:0.

A Torino még megpróbálkozott, hogy harmadik meccset erőszakoljon ki, de a 36. percben beteljesedett végzete. Kállai kitört és az utánafutó Ferrini nagy erővel belerúgott. A bíró Ferrinit kiállította és újból tizenegyest ítélt, amelyet most Zsengellér küldött a hálóba. 4:0.

A 11-es előtt többen berohantak a pályára Placea-t, a torinói csapat vezetőjét, Langfelder Ferenc rendőri segédlettel vezettette, le a pályáról. Három perc múlva a magáról megfeledkező Gallea került a kiállítás sorsára. Az ő szabálytalansága miatt megítélt szabadrúgást 18 méterről Vincze küldte a hálóba. 5:0. Teljesen fejetlenségben ért véget a játék.

Az Újpest csapatának legjobbjai: Pusztai, Futó, Seres, Szalay, Zsengellér, a Torinóé: a védelem és a jobbszárny. Pfützner bíró elismerésreméltó eréllyel vezette a mérkőzést és a magukról megfeledkező olasz játékosok durvaságait a legszigorúbban torolta meg. A közönség a meccs végén megéljenezte.

A kiváló játékvezető egyike azoknak, akik alkalmasak arra, hogy a durva és kíméletlen játékot kiirtsa a futballból. A Torino megmutatta, hogy tud rendesen is futballozni – ha akar. A mérkőzés végén Usetty Béla, az MLSZ elnöke személyesen üdvözölte a győztes újpestieket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Izgalmas pillanat az olasz kapu előtt, Zsengellér fejéről Maina leöklözi a labdát Vincze lövését Maina olasz kapus félkézzel próbálja fogni, a labda azonban lepattant és ebből lett a harmadik gól
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98