Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Szent-Györgyi Albert és Rusznyák István egyetemi tanárok,
Az emberi táplálkozásban az egyik legfontosabb szerepe a vitaminoknak van. Régi orvostudományos megállapítás, hogy ha az emberek táplálékából hiányzik a vitamincsoport egyik vagy másik tagja, nemcsak visszamaradás következik be a fejlődésben, de különböző (sokszor igen veszedelmes)...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Rádióstiszt
A gépek kényelmesebbé és biztosabbá teszik az ember életét. Néha ugyan fellázadnak és akkor hideg és könyörtelen haragjukban emberi életeket követelnek áldozatul, ám a legtöbbször kiderül, hogy ez a harag csak azért...
Képesség vizsgálat
- Főorvos úr – kezdtük a beszélgetést, - ön bizonyára tudja, hogy Madách Imre már az Ember Tragédiá-jában olyan korról álmodott, melyben a tudósok megállapítják a gyermekek képességeit s aszerint osztályozzák...
Befőttesüveg celofánnal lezárva
A kémiai technológia évről-évre több és több mesterséges nyersanyagot termel. A régebbi műselyem, műgyanta, mesterséges viasz, fémesített fa, folyósított szén, számos színtétikus festőanyag és gyógyszer mellett...
Gusztáv Adolf svéd király átnyujtja Debye professzornak a kémiai Nobel-díj diplomáját
A művelt világ nagy érdeklődéssel figyelt Stockholm felé, ahol a kultúra fejedelmei találkoztak. A világ minden részéből összesereglettek a tudósok, a művészek és a politikusok, hogy tanui legyenek a szellemi élet...
A tenyér vonalai és halmai
Az ifjúkort nem éli túl az, akinek a tenyerében a következő vonalak vannak: Három vonal a tenyérszélességében. A két alsó vonal bal vége egymásba kapcsolódik s a tenyér közepén egy hegyesszöget alkotva, tovább nem...
Tejútrendszer
A mai legnagyobb távcsőóriásokon át nézve körülbelül 1500 millió csillagot látunk az égen. Ez annyit jelent, hogy a föld minden öt esztendősnél idősebb lakójának kioszthatnánk egy-egy csillagot, hogy legyen mindenkinek...
Cikk-ajánló
A fizikai Nobel-díj új nyertese Chadwick J. cambridgei professzor 1. A fizikai Nobel-díj új nyertese Chadwick J. cambridgei professzor 1.
A legutóbbi fizikai Nobel-díjat Chadwick J. cambridgei professzor...
Jóslás a tenyér vonalaiból, ötféle életidő Jóslás a tenyér vonalaiból, ötféle életidő
Az ember tízféle jelleme könnyen leolvasható egy tizmásodperces...
A Nobel-dij nyertese Fischer Hans, a hämatin előállítója A Nobel-dij nyertese Fischer Hans, a hämatin előállítója
Az utóbbi évtizedek kémiai kutatása, annyi meddő kísérlet után,...
A műselyem, a cellulóz A műselyem, a cellulóz
A műselyem azonban ma még korántsem veszélyezteti a többi textilanyag...
A szegedi paprika a külföld érdeklődésének előterében A szegedi paprika a külföld érdeklődésének előterében
Szentgyörgyi Albert szegedi egyetemi tanár most tért vissza külföldi...
Híres magyar orvosok 1. rész Híres magyar orvosok 1. rész
A világlapok hasábjain szinte naponkint találkozunk érdekesebbnél...
A magyar paprika, az őrölt paprika tárolása A magyar paprika, az őrölt paprika tárolása
A kereskedéseken, a piacokon a paprika tartályán rajta legyen a...
Tenger csillag az égen távcsővel Tenger csillag az égen távcsővel
Ha szép, derűlt éjszaka, künn a szabadban, hol a városok lámpái nem...
A műselyem, a selyemfonal finomsága A műselyem, a selyemfonal finomsága
A természetes selyemnedv a levegőn magától megszilárdul. Ezen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98