Dtum
Login with Facebookk
1937 | Január

Hogyan történik a gyermekek képességvizsgálata? 2. A vizsgálat kellékei

- Főorvos úr – kezdtük a beszélgetést, - ön bizonyára tudja, hogy Madách Imre már az Ember Tragédiá-jában olyan korról álmodott, melyben a tudósok megállapítják a gyermekek képességeit s aszerint osztályozzák őket – amire születtek. Talán már itt tartunk? Hiszen a képességvizsgáló intézetet már önök is felállították.

- Itt még nem tartunk – mondja a főorvos mosolyogva, - de az első lépést már megtettük Madách álmai felé. - Szíveskedjék a közönséget tájékoztatni, mi a technikája a képességvizsgálatnak? Mik az eljárások és az eredmények?

Dr Batiz főorvos a legnagyobb készséggel adja meg a felvilágosításokat a következőkben: - Ne tessék a képességvizsgálatnál valami rendkívüli dologra gondolni. A legegyszerűbb, legtermészetesebb módok és eszközök felhasználásával történik a vizsgálat.

Mindenki tudja tapasztalatból, hogy egyik ember szinte kapásból fejti meg a legnehezebb számtani föladványokat, a másik ötletesebb, találékonyabb, a harmadik körültekintőbb, óvatosabb, egyszóval úgy a felnőtteknél, mint a gyermekeknél vannak bizonyos szellemi rétegződések.

Az orvos dolga most már csak az, hogy a gyermek szellemi megnyilatkozását behelyezze a megfelelő osztályba, amely nagyjából négyféle. Vannak kitünő szellemi kvalitások, azután jönnek a közepesek, illetve az átlagosak, utánuk az átlagon aluli szellemi felkészültségűek s végül – ami hála Istennek a legkevesebb - a gyönge elméjűek. Ez mindössze 0.9 százalék, tehát nem is egészen egy percentje a megvizsgáltaknak.

Ha birtokában vagyunk annak, hogy a megvizsgált egyén milyen szellemi kvalitású, következik az orvosi vizsga. Ez a lehető legalaposabb. Itt is majdnem ugyanaz a helyzet, mint a szellemi osztályozásnál. Vannak kitűnő egészségűek, azután következnek a gyönge és betegségekre fogékonynak látszó fizikumok, utánuk jönnek azok a betegek, akiknek valami szervi bajuk van, de megfelelő életkörülmények között munkaképesek s végül azok a betegek, akik semmiféle pályára nem alkalmasak.

Mikor az orvosi vizsgálattal is végeztünk, soron a műszervizsgálatok következnek. Ezek a műszervizsgálatok az idegek s az egyes érzékszervek tökéletességét vannak hivatva megállapítani. A tapintás, a szemmérték, az idegeken való uralkodási képesség kivizsgálásai jönnek itt tekintetbe, a rendelkezésekre álló csalhatatlan műszerekkel.

Hatalmas terembe lépünk, ahol apró asztalkákon különleges konstukciójú gépecskék vannak elhelyezve, a képességvizsgálat kellékei, kisegítő eszközei. A vizsgálatra kerülő gyermekek itt mérnöki megfigyelés alá kerülnek, ahol Szokol vezető mérnök technikai készségeiket állapítja meg. Például az egyik kis készülék ellenőrzi, hogy a gyermek tud-e egyenletesen gyalulni, a másik azt méri meg, hogyan kezeli a reszelőt, a harmadik a fűrészelés egyenletességét mutatja.

Tévedni nem lehet mert a készülék ugyanakkor, mikor a fiú reszel, fűrészel, kalapáccsal üti a kis üllőt, vagy gyalul, egy kis elektromos készülék lerajzolja a grafikonszerű vonalakkal a kézügyesség mozdulatait. A vonalak megmutatják: van-e érzéke az illetőnek például ahhoz, hogy a fúrót egyenesen tartsa, a kalapáccsal egyforma nagyokat üssön, a gyalut egyenletesen szorítsa a deszkához, a fűrészt biztos vonalban vezesse.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98