Dtum
Login with Facebookk
1936 | December

Jóslás a tenyér vonalaiból, ötféle életidő

Az ember tízféle jelleme könnyen leolvasható egy tizmásodperces ceruza vonásból – Sperleing professzor érdekes megállapításai egy hindu bölcsről!

Kuda Bux, az ismert csodatevő hindu londoni produkcióit néhány európai hírű idegorvos is végignézte, többek között Sperleing is, a bécsi elmeklinika professzora. A hindu mezítláb járkált pirosan izzó vaslemezen s az orvosok előtt bebizonyította, hogy látni tud bekötött szemmel is. Szemhéjait flastrommal ragasztottak le, majd vastag tésztacsomót tettek a flastrom fölé, végül kendővel kötötték be a szemét s a hindu mégis látott.

Olvasott az eléje tett könyvből, később nagyszerűen biliárdozott, majd végigbiciklizett néhány forgalmas uccát. A hindu hajlandónak mutatkozott bármily erős, gyorsanölő vagy maró mérget bevenni s fogadkozott, hogy semmi baja nem lesz. Ezt a produkciót azonban nem engedélyezte a rendőrség, miután nem valószínű, hogy a méreg hatóerejét autószuggesztióval semlegesíteni lehetne.

Mert semmi egyébről nincs szó - állapították meg az ellenőrző orvosok, - csak autószuggesztióról. Kuda Bux, ez a kétségkívül csodálatra méltó hindu csak azért nem érzi a tűz forróságát, mert bebeszéli, beszuggerálja magának, hogy ez nem fáj. Minden az akarat! - mondja ő maga. De hogy az akaratnak milyen emberfeletti ereje kell például ahhoz, hogy a szem bekötve is lásson, ezt mi nem tudjuk sem megérteni sem felfogni. De nem tudják a szakemberek sem.

Sperleing professzor, aki mint fennebb mondottuk, szintén jelen volt Kuda Bux londoni produkcióinál, a következőkép nyilatkozott: - Személyesen vizsgáltam meg a hindut s kívülem senki sem volt jelen a vizsgálatnál. Magam akartam ezt, hogy a hindu bizalmát megnyerjem. Sajnos, a bizalmas beszélgetés sem puhította meg annyira, hogy titkát elárulta volna. Minden kérdésemre azt mondotta: „az akarat”. Látok, mert akarok látni. Nem fáj, mert akarom, hogy ne fájjon.

- Hát éljél örökké, ha nálad ez csak így megy, - mondtam neki s a hindu ezt felelte: - Örökké nem élhetek, mert az akarat csak a meghatározott életidőn belül érvényesülhet, maga az élettartam kívül esik akaratunkon, mivel azt, egy magasabbrendű „akarat” már előre eldöntötte, meghatározta. Kuda Bux szerint tehát mindenkinek előre meg van határozva élettartama, az, hogy meddig él. S a hindu azt állítja, hogy ez az életidő fel is van írva minden embernek a tenyerére, benne van a tenyérvonalakban.

Ezt a problémát feszegetve kijelentette Kuda Bux, hogy a jóslás egy hindu őstudomány, több évezredes megfigyelések, tapasztalatok leszűrődése, nincs benne semmi ördöngösség Persze a jósok legtöbbje szélhámos, aki semmit sem tud.  - A híres hindu bölcs – mondotta Sperleing professzor, - több órán keresztül magyarázta a tenyérjóslás titkait, főkép azt, hogy milyen jelek azok, amelyek a meghatározott életidőt elárulják.

Kuda Bux szerint ötféle életidő van s hogy melyik ember melyik életidőben fog meghalni, benne van a tenyérvonalaiban. Az ötféle életidő a következő: gyermekkor, ifjúkor, férfikor, öregkor és agg-kor. A gyermekkor tizenöt évig tart, az ifjúkor harminc évig, a férfikor hatvan évig, az öregkor száz évig, az agg-kor a százéven felüli életkor.

Nem éli túl a gyermekkort az, akinek tenyerében mindössze két vonal van, a tenyér szélességében s nincsenek egymásba futva. Ez az egyedülvaló, két különálló vonal a legveszedelmesebb tenyérjel, a korai halál biztos jele.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tenyérvonalak A tenyér vonalai és halmai
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98