Esztergom, december 4.

Kunder miniszter a továbbiakban a kereskedelemmel kapcsolatos gazdaságpolitikai célkitűzéseket ismertette:
– Nem lehet azzal vádolni gazdaságpolitikánkat, – mondta – hogy a kereskedelem fontos funkcióit nem ismerjük fel, de nem engedhetünk abból a felfogásunkból, hogy a kereskedelem nem öncél, hanem mint minden más gazdasági tevékenység végső fokon a társadalom, a nemzet érdekeit köteles szolgálni. Ott, hol kell inkább feláldozunk valamit a kereskedelem szabadságából, hogy a nemzetgazdaság magasabbrendű érdekeit megmentsük.

– Ez nem jelent ellenséges beállítottságot a kereskedelemmel szemben, csak azt, hogy számbelileg sokkal jelentősebb termelői és fogyasztói rétegek érdekeit előbbrevalónak tekintjük egyes kereskedők egyéni hasznánál. Hasonlóképpen kell megítélni, hogy a sokat támadott kormányintézkedések, amelyek a külkereskedelemben „egykézrendszer” néven ismeretesek, ezek lényegükben hatalmas segítséget jelentettek a gazdatársadalomnak, mert lehetővé tették, hogy a külföldi értékesítésből eredő esetleges kedvezőbb helyzeteket száz százalékig maguk a gazdák élvezhessék. Az ilyen korlátozásokat nem a magyar gazdasági élet belső tényezői, hanem a külföld gazdaságpolitikájához való kényszerű alkalmazkodás szabja meg.

Utalt azután arra, hogy a kormány gazdaságpolitikája nemcsak a termelők és fogyasztók, hanem egyidejűleg mindenkor a kereskedők jólfelfogott érdekeit is védi. Rámutatott arra, hogy amióta az állam irányító befolyása a gazdasági életben érvényesül, a fizetésképtelenségek száma egyharmadával csökkent és a fizetésképtelenségek passzíváinak összege a régebbi 125 millió pengővel szemben csupán évi 20 millió pengő körül mozog. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az adóstatisztika szerint a kereskedők száma 1933-ban csak 95.000 volt, míg az 1936-os adat szerint már 105.000.

– Az észszerű iparfejlesztés első követelménye az, – folytatta a miniszter – hogy az ipar által termelt áru belföldi fogyasztásra elég nagy legyen. Nem szabad félrevezettetnünk magunkat azokkal a meggondolásokkal, amelyek azt mondják, hogy a nagyipar olcsóbban tud termelni, mint a kisipar. Nemzeti szempontból nem közömbös, hogy az árut ki állítja elő.

– A kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari téren egyaránt szociális törekvések jellemzik. A szociális védelmi rendszert most fogják kiegészíteni a családi munkabér bevezetéséről szóló, továbbá a családi otthon létesítését előmozdító intézkedések. Erről az utról nem hagyjuk magunkat eltéríteni azzal az okoskodással, hogy ezek a szociális intézkedések tul nagy terhet hárítanak a munkaadóra.

Gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter szólalt fel ezután:
– A kormány földbirtokpolitikájának az a gerince, – mondotta – hogy a magyar földön magyar legyen az úr. A telepítés ütemét pénzügyi nehézségek hátráltatták, most azonban a kormány olyan elgondolással járul a törvényhozás elé, amely a kis haszonbérletek teremtésével lehetővé teszi a gazdálkodást olyanoknak is, akik nem rendelkeznek a földvásárláshoz szükséges pénzeszközzel. Ilyen kisbérletek céljaira elsősorban a részvénytársasági vagy bankkézen lévő birtokokat veszik igénybe.