Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Az átlátszó ember
Az átlátszó ember: ez az utolsó esztendők nagy szenzációja a legkülönbözőbb nemzetközi kiállításon. Előttünk áll a maga csodálatos rendszertelenségében, amely mégis a legtökéletesebb rendszer. Nincs a szervezetnek egyetlen sejtje, szövete, csontja, izma, idege, szerve, amelynek helye,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
London repülőterén nemrég mutatták be ezt a különös alakú, kis kétüléses repülőgépet
A repülés eddigi nagyszerű sikerei ellenéje, a feltalálók, gépszerkesztők még egyáltalán nincsenek megelégedve a repülőgépek mai teljesítőképességével. Még nagyobb biztonságot, teherbírást, sebességet, emelkedőképességet...
Testvérek
A gyermeket, akár fiú, akár leány, egyformán kell házimunkára nevelni. Az a felfogás, hogy a házimunka nem illik férfikézbe, nem helytálló. Játszva dolgozó gyermekből szolgálatkész és sokoldalúan képzett ember lesz....
Csecsemővizsgálat a zöldkeresztben
A diftéria néhány évtizeddel ezelőtt a gyermekek legveszedelmesebb ellenfelének számított. Mindannyian emlékezünk Mikszáth Kálmán gyönyörű novellájára (A ló, a bárányka és a nyúl), amely a kisfiáról, Jánoskáról...
Az óriási teleszkópba nem benéznek, hanem benne ülnek a kutatók
Az ég titkainak kutatására általában kétféle rendszerű távcsövet használnak a csillagászok. Az egyik, - a régebbi fajtájú - lencse-távcső. Ez a távcső két lencserendszerből áll; tárgylencséből és a szemlencséből,...
A szegények orvosa műtét közben
Tudjuk - még a hozzánemértő ember is tudja – hogy az autó mótorjánál minden csőnek, szelepnek, billentyűnek fontos szerepe van és egyik-másik hiánya vagy elromlása esetleg lehetetlenné teszi a mótor működését....
A Marsról ilyen térképet készítettek
A csillagászat titokzatos tudományából minden embert elsősorban az a kérdés érdekel, hogy vajjon vannak-e emberek másutt is, mint a Földön? Mivel a csillagászokról tudjuk, hogy hatalmat távcsöveken át figyelik az...
Felfújható pilótaruha
Nagyszerű találmány repülők számára a felfujható pilótaruha. Sűrűszövésű vízhatlan selyemből készül kettős fallal. Szájjal felfujható, amikor is meleget tart és ha netán vízbe kerülne a pilóta, mint mentőöv a felszínen...
Cikk-ajánló
Kíméli kell a szívet
Az ember addig él, ameddig a szíve. A szív tartja fenn az...
Jégruha a repülőgépen Jégruha a repülőgépen
A repülőtechnika a szemünk előtt nőtt naggyá és egyúttal a...
Élet a Marson Élet a Marson
A titokzatos Mars bolygó ujra gondolkozásra serkenti az embereket és...
A csodálatos zöldkereszt áldásos műlödése, egészségvédelmi szolgálat A csodálatos zöldkereszt áldásos műlödése, egészségvédelmi szolgálat
Végignéztünk egy iskolavizitet: Első elemista kisfiú és kisleányok...
A nagyitóművészet világábol 2. A nagyitóművészet világábol 2.
A fotografálást csak kevesen, többnyire maguk a tudós tanárok...
Repülőgépszállító hajók Repülőgépszállító hajók
A világháború és az utána megtett kisérletek megmutatták, hogy a...
A vérkeringés csodái, a vér összetétele A vérkeringés csodái, a vér összetétele
A legtökéletesebb vasúti hálozat - Hogy működnek a vérsejtek...
A vakbélről, az ember vakbele A vakbélről, az ember vakbele
Az ember vakbele a vastagbél kezdetének lefelé irányuló széles, vak...
A gépember, az emberi szervezet A gépember, az emberi szervezet
Semmi remény sincs rá, hogy valaha is igazi értelemben vett gépembert...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98