Dtum
Login with Facebookk
1938 | Június

A Dunába pottyant a BEAC csapata

A Dunába pottyant a BEAC csapata a magyar Oxford-Cambridge nyolcevezős versenyen

Nagy tömeg nézte a Duna két partjáról az egyetemközi nyolcas evezőversenyt, amelyet vasárnap délben tartottak meg. Két csapat indult, a Műegyetem és a Tudományegyetem. A start a margitszigeti MAC klubház előtt volt.

Mindjárt a Műegyetemi Evezős Club került az élre és a fiatal erőkből álló BEAC-isták fokozatosan lemaradtak. A BEAC-nak balszerencséje volt, a 12-ik egyetemközi versenyen megtörtént a ritka baleset: amikor a műegyetemiek már százon eveztek a Ferenc József-híd közelében vízzel telt meg a BEAC csónakja, úgyhogy mind a nyolc evezős a kormányossal együtt bepottyant a Dunába.

A közönség az első pillanatban megdermedve nézte a felborult csónakot és a vízben kapálódzó versenyzőket. Csaknem kiderült azonban, hogy mind jó úszók és sorjában beszálltak a kísérő motorosba. Ebben a motorosban kísérte végig a versenyt Kelement Kornél dr., az OTT elnöke és Volland Artur dr. a BEAC tanárelnöke.

A Műegyetemi Evezős Club tehát könnyedén szerzett a Műegyetem előtt célba, ahol Teleki Pál gróf kultuszminiszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter és a professzori kar fogadta a győzteseket. Később érkezett a célhoz a BEAC csapata is – motoroson. A közönség végül mind a két csapat tagjait meleg kézfogásban részesítette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98