Dtum
Login with Facebookk
1939 | Szeptember

A belső vámháború radikális megszüntetésére készül a kereskedelmi miniszter

A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a városi vámoknak évek óta húzódó ügyében végleges döntésre készül. Ezzel függ össze a városokhoz legutóbb intézett felhívása, amelyben elrendelte a kövezeti és egyéb vámok statisztikai kimutatásainak a felterjesztését.

Tudvalevő, hogy a MÁV négy év előtt a városok vámszedési jogának megszüntetésére tett előterjesztést. A vasuti üzem által fizetett kövezeti- és útvámok megváltására általányösszeget ajánlott fel a városok részére. Ennek összegét a megelőző évben e címen fizetett évi 6.6 millió pengőben jelölte meg.

A városok rideg elutasító álláspontja a vasút és a városok között a vámok kérdésében heves harcot provokált. Most a kérdés méltányos elintézésének a módozatait keresi a kereskedelemügyi kormány.

A városok vámszedési joga a középkorból maradt ránk.
Kezdetben csak sorompóvámok szolgáltatták egyes városok vámjövedelmét a behozott vagy elszállított áruk után, később a vasút intézménye bővítette e nem megvetendő városi jövedelmek forrását.

Sorompóvámszedési joga nem minden városnak volt, de a vasúttól kövezeti és útvámot minden város szedhetett. Ennek lett a következése, hogy a szállítások nagy része a közlekedési közutakra: az autó- és kocsifuvarozásra terelődött és nagyban hátráltatta legnagyobb és legfontosabb közüzemünknek, a MÁV-nak a fejlődését. Jellemző a sorompóvám szedésére nem jogosult, de a vasúttól jelentős vámot szedő városok helyzetére, Szombathely város adata, amely szerint az utolsó évtized alatt a városnak a vasút által fizetett vámjövedelme évi 150.000 pengőről 40.000 pengőre csökkent. Évi 110.000 pengő vámtehernek megfelelő mennyiségű áru fuvarozása terelődött tehát a vasútról más gépi vagy állati erővel vont közlekedési eszközre!

A főváros és a vidék összeköttetésének kifejlesztése érdekében Budapest óriási áldozatokat hozott. A vámjövedelem, amely a székesfőváros pénztárába folyik be városi illeték címén, más megítélés alá tartozik, mert az évi kétmillió pengős vámbevétel összegét felülmúló kiadásokat kell teljesítenie Budapestnek a forgalmi követelmények kielégítése érdekében.

Minden egyéb vonatkozástól függetlenül a városok ma már belátják, hogy vétettek a saját érdekeik ellen: az ingadozó forgalom következtében hanyatlottak a vámbevételek, viszont ha elfogadták volna a MÁV nobilis ajánlatát, költségvetésük egy stabil, biztos, állandó tétellel gazdagodott volna. Igy azonban folyik tovább a harc olyan intézmény megszüntetéséért, amely a kereskedelemre és az iparra súlyos terhet ró, a vasút fejlődését pedig akadályozza. A szerzett jogokra sem kellene hivatkozniok a városiaknak, hiszen a megoldási terv a vámjövedelmeik megváltásával kárpótolja a városokat.

A városok részéről a reménybeli jövedelemért folyik a belső vámharc, aminek a kormány most már véget akar vetni, mert ezen a címen nem lehet fejlődésében akadályozni legfontosabb és legnagyobb közüzemünket, a MÁV-ot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98