Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Az eleven fényképezőgép és a zöld hályog

Egyik igen gyakori s főként idősebb embereknél jelentkező megbetegedése a szemnek a zöld hályog vagy glaukoma, amely a 45-ik életévükön megvakult emberek egyharmadánál okozza a megvakulást.

Ennél a betegségnél, amelynek okát máig sem sikerült az orvosoknak kideríteniök s csak annyit tudnak, hogy inkább a nőket támadja meg, a szem belső víztartalma megnövekszik s túlerős nyomást gyakorol a szem külső felületére. Néha már a kezdeti stádiumban is olyan rossz látást idéz elő, hogy a beteg még a szeme elé tartott ujjak számát sem tudja megkülönböztetni.

Súlyos megbetegedése aztán a szemnek a szürke hályog, vagy katarakta. Itt a szem víztiszta lencséje apránként mindjobban tejszínűvé változik. Ma már úgy segítenek a szemsebészek ezen a betegségen, hogy a megbetegedett lencsét egyszerűen kioperálják s a helyébe üvegből való lencsét helyeznek, vagyis tulajdonképpen „szemüveget” operálnak bele a szem testébe.

Az összes szembajok közül azonban a leggyakoriabbakat maga az emberi kultúra okozta és okozza szüntelenül. Ezek a szembajok: a rövidlátás, a távollátás és az asztigmatizmus. A kínaiak, akik tudvalevőleg már egy négyévezredes kultúrára tekinthetnek vissza, ma már általánosságban rövidlátó emberi fajnak számítanak.

Viszont a tűzföldi emberek, mielőtt végkép kiirtotta volna őket a fehér ember, puszta szemmel is olyan messzire tudtak tisztán látni, mint a tengerész a maga távcsövével; Az iskolák ezen a téren főbünösök. Számtalan az olyan gyerek, aki ép szemmel került be az első elemibe s mire az egyetemet elvégzi, látása alaposan megromlott.

Ennek az az oka, hogy a szülők nem figyelnek eléggé gondosan arra, hogy a gyerek ne olvasson vagy dolgozzék félhomályban, rossz világítás mellett. Aztán arra is ügyelni kell, hogy a gyerek, ha már valamely rendellenesség mutatkozik a látásában, idejében szemorvos elé kerüljön.

Igaz persze, hogy főként fiatal lányok gyakran hiúsági szempontból óckodnak a szemüvegviseléstől, holott igen sok esetben éppen a szemüveg ád az üde leányarcnak elmélyültebb, intelligensebb, tehát vonzóbb külsőt.

Ezért hát; ne féljünk a pápaszemtől! Pláne ma ne féljünk, amikor voltaképpen az egész emberiség jól tenné, ha kicsit hozzászoknék - a rózsaszínű pápaszem viseléséhez. Éppen elég oka lenne rá...

Supka Géza

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98