Dtum
Login with Facebookk
1940 | December

Döntetlen a kupadöntő eredménye

A jó sportnak nem kell cégér: telt ház várta a PTBSC vasárnapi úszóversenyét, hogy vízbe szálljanak a Magyar Vízipóló Kupa döntőjének részvevői. A nagy esemény előtt Végházi Richárd – aki kéthetes katona – könnyen nyerte 4 p 20.4 mp-es idővel a 300 m vegyesúszó bajnokságot, majd Felhős Magda győzött 3 p 4.4 mp-s országos rekorddal a nők 200 m vegyesúszó bajnokságában.

A versenyt a pénzügyi tisztviselők egyébként a sportszerető bankvezér, dr. Cselényi Pál vándordíjáért rendeztek. Az áldozatkész vándordíj-alapító maga irányította a versenyt és sorra gratulált a győzteseknek, akik remek díjakat kaptak.

A nagy esemény természetesen a bajnok BSE csapatának a MAC elleni vízipóló mérkőzése volt, mely kupadöntőnek számított. Az idei kupamérkőzések ugyanis – nem kuparendszerben kerülnek lebonyolításra, hanem a legjobb négy körmérkőzésen döntik el az elsőbbség kérdését.

Az eddig veretlen BSE és MAC küzdelmét már azért is nagy várakozás előzte meg, mert nyáron ezen a találkozón dőlt el a vízipóló bajnokság sorsa és azóta a két együttes nem állt szemben egymással.

A bajnoki döntő bíróbotránnyal járt együtt és ezért igen nagy örömére szolgált a vízipóló sport híveinek, a bíró szerepében ismeretlen fiatal Kapuvári Kiss Zoltán működése. Az egriek, majd később a BEAC úszója, jó szemű, tárgyilagos, bíró bizonyult, aki – igen helyesen – szigorúan értelmezte a kiállításra vonatkozó szabályt és a mérkőzés tartama alatt összesen tizenkétszer állított ki játékost.

Voltak, akik szemére vetették, hogy a második félidőben hosszú időn keresztül kapusokkal együtt mindössze öt játékos volt a medencében, viszont kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ebben nem a bíró, hanem a játékosok jelentik a hibát. Egyetlen tulajdonságát vethetjük csak Kapuvári Kissnek a szemére: nem adott négyméteres büntetőt, pedig erre lett volna elég ok.

A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, de a győzelem a második félidőben már a BSE kezében volt, azonban a bajnokcsapat hat emberrel öt ellenében 2:1 arányú vezetés után képtelen volt gólt dobni a MAC hálójába, sőt csodálatos módon húzta az időt. Ezután jött a kiállítási sorozat, melynek végén két MAC mezőnyjátékos és egy BSE hátvéd „küzdelméből” csak a MAC kerülhet ki győztesként.

A 3:3 arányban döntetlenül végződő mérkőzésen, - melynek félidejében a BSE már 2:1 arányban vezetett – két remekbeszabott gól esett. Az első félidőben Hazai a víz alól lőtte az egyenlítő gólt, a második félidő végén pedig Szívós remek pöcköléssel egyenlített.

A játékosok közül egyébként senkit sem emelhetünk ki, aminek főként az az oka, hogy tulajdonképpen alig volt játék, annyiszor szakadt félbe szabálytalanság miatt a mérkőzés.

Ma a BSE áll legközelebb a kupához, mert a MAC-nak még hátra van az UTE elleni mérkőzése. Ha a griffmadarasok nagyobb arányban vernék meg az újpestieket, mint ahogyan múlt vasárnap a BSE győzött ellenük, akkor nyerhetnék ők a kupát. De vajon győznek-e egyáltalán?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A MAC vízipólócsapata - Szívós, Somóczi, Gyulai, Boer, Tolnai, Eleméri és Mezei dr. A BSE csapata - elöl dr. Szűcs szakosztályi elnök, Brandy, vitéz Becske egyesületi elnök, Lemhényi, Hazai, Sárosi; hátul Mezei, Laki, Földes Végházi Richárd, a vegyesúszás katona bajnoka, szakaszvezetőjével
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98