Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

A magyar mezőgazdaság páratlan gazdagságát tárja a Budapesti Mezőgazdasági Kiállítás látogatói elé

Az országos mezőgazdasági kiállítás gerincét alkotó tenyészállatkiállítás a mult évi nagy sikerű kiállításnak megfelelő létszámú és kiváló minőségű anyagú lesz. A baromfikiállítás idén kibővített csarnokban lesz elhelyezve. Ezt a csoportot értékesen fogja kiegészíteni a gödöllői baromfitenyésztési szakiskola oktató jellegű kiállítása. A kutyakiállítás a mult évihez hasonlóan nagykeretű lesz. A lókiállításhoz kapcsolódóan különféle lovasmérkőzések és mutatványok, több napos concours, fogatversenyek és bemutatók lesznek, változatos programmal.

Az országos mezőgazdasági kiállítás egyik legkiemelkedőbb eseményének igérkezik idén a földművelésügyi minisztérium szakoktatási osztályának csarnoka, amelyben pazar pompával mutatják be a magyar mezőgazdaság és ezzel kapcsolatban szakoktatásunk fejlődésének történetét.

Újszerű és igen tanulságos látványosságot fog nyujtani az országos mezőgazdasági kiállítás látogatóinak a legnagyobb kiállítási csarnokban bemutatásra kerülő mezőgazdasági ipari kiállítás.

A földművelésügyi minisztérium kísérletügyi intézményei ez évben először és az elkövetkezendő kiállításokon folytatólag azt óhajtják szemléltetni, hogy csendben folytatott munkásságuk milyen nagy mezőgazdasági és nemzetgazdasági értéket jelent és hogy ez milyen tekintélyes hasznukra volt a gazdáknak, de ezen túlmenően az iparnak, kereskedelemnek és a közönségnek is.

Felépül a kiállítás megnyitására a halászat új, nagyszabású csarnoka és az ehhez csatlakozó halászcsárda is.

A háziipari kiállítás pavillonjában a magyar királyi házipari felügyelőség rendezésében bemutatásra kerülő gazdag anyag méltóképpen fogja képviselni háziiparunkat és iparművészetünket. A régi kiállítók mellett ott lesznek a csak nemrégiben visszatért komáromiak, gömöriek csipkéikkel, finom hímzéseikkel, cserepeikkel, ott lesznek rutén testvéreink népművészeti hímzéseikkel.

A kiállítási faluban, amelynek házai jellegzetes vidékeink (Halas, Mezőkövesd, stb.) stílusában épültek, népművészeti és népviseleti bemutató lesz. Ez évben somogyi házzal bővül a kiállítási falu.

Az élelmiszerkiállítás, a zöldmezőkiállítás, a tejgazdasági kiállítás gazdag anyaggal jelentkezik.

A kiállítás látogatottsága, az érdeklődés után ítélve, mind belföldről, mind külföldről igen nagynak igérkezik, különösen a visszacsatolt felvidéki gazdák és a városok lakossága készül arra, hogy a kiállítás alkalmából az utazási kedvezmény igénybevételével minél nagyobb számban látogasson el Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98