Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

Berczelly holtverseny után nyerte Rajcsányi ellen a magyar kardbajnokságot

Vasárnap egész napon át tartó küzdelemben mérkőztek legjobb vívóink a kis sportcsarnokban a magyar kardbajnoki címért. A versenyben 37 vívó mérkőzött. A döntőbe 5 griffmadaras, 3 tiszti és 1 beacista vívó került.

A döntőben, mindjárt az elején, Rajcsányi is és Berczelly is vereséget szenvedett, Rajcsányi  Pesthytől, Berczelly pedig Rajczytól. Ekkor úgy látszott, hogy Rajczy lesz a győztes. Azután két vereség érte egymásután, egyik Dunaytól, a másik Palócztól. Egyszeribe Berczelly lépett elő favoritnak.

Már-már biztos győztesnek látszott, amikor az utolsó összecsapáson az Újpestről a Margitszigetre került fiatal és tehetséges vívó, Palócz, aki remekül vívott, őt is legyőzte. A Rajcsányi-Rajczy összecsapás Rajcsányi győzelmével végződött és ekkor hárman álltak az élen két vereséggel: Berczelly, Rajcsányi és Palócz.

Mindenki azt hitte, hármas holtverseny lesz, de Palócznak még hátra volt egy mérkőzése Kőszegivel. Viharos összecsapásban, amelynek során Palócz vissza akart lépni a küzdelemtől, váratlanul vereséget szenvedett.

Eztán került sor a döntő összecsapásra. Berczelly és Rajcsányi között. Nagy izgalmak előzték meg a mérkőzést. A zsűrielnökséget senki sem akarta vállalni, végül is Rajczy dr. vállalkozott rá, aki már akkor nem volt érdekelt.

Fej-fej mellett haladt a két kitűnő vívó. Egymást követték a villámgyors akciók s végül Berczelly, aki már előbb is legyőzte a MAC bajnokát, másodszor is diadalmaskodott Rajcsányi felett. Ezzel ő lett Magyarország ezévi kardvívó bajnoka.

Részletes eredmény
:
1. Berczelly (HTVK) 6 győzelem
2. Rajcsányi (MAC) 6 gy.
3. Rajczy dr. (BEAC) 5 gy.
4. Gerevich (MAC) 5 gy.
5. Palócz (MAC) 5 gy.
6. Németh (HTVK) 3 gy.
7. Pesthy (MAC) 3 gy.
8. Kőszeghy (HTVK) 2 gy.
9. Dunay (MAC) 1 győzelem.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Berczelly Tibor főhadnagy (HTVK) Magyarország 1941. évi kardvívóbajnoka A Pesthy-Kőszeghy asszó - A zsűri Bay dr., Tímár, Nagy, Maszlay, Jekelfalussy
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98