Dtum
Login with Facebookk
1941 | Március

Homoródy Béla nyerte a BSE I. o. kizárásos kardvívóversenyét

A BSE I. osztályú kizárásos kardvívó versenyén 50 vívó vett részt, ami azt bizonyítja, hogy a BSE vezetősége igen helyesen járt el akkor, amikor versenyét olyan feltétellel írta ki, hogy azon a szorosan vett élgárda nem vehetett részt.

Két egyesület: HTVK és BBTE: bizonyította be, hogy tehetséges utánpótlással rendelkezik. Mindkét egyesületből Balogh mester neveltjei emelkedtek ki.

A versenyt Homoródy HTVK megérdemelten nyerte meg. A döntőben rutinjával és nyugodtságával biztosan haladt a győzelem felé s azt holtverseny után Keresztes előtt meg is szerezte.

A fiatal gárda tagjai közül különösen a 2-ik helyezett Keresztest BBTE és a 3-ik helyezett Vikolt HTVK kell kiemelnünk. Mindkettő jó iskolázottsággal rendelkezik, Vikolnak főleg rimesszái tetszettek.

A szép díjakat Gátonyi Béla főszámvevő a BSE vívószakosztályának elnöke beszéd keretében osztotta ki. A versenybíróság mindvégig feladata, magaslatán állott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98