Dtum
Login with Facebookk
1941 | Május

Üvöltő szelek

Emily Brontë regénye - Athenaeum

Két nővérnek, kik falusi lelkészleányként, a világtól eldugottan teljesen egyenlő körülmények között élnek, majd száz éve, 1847-ben egyszerre jelenik meg egy-egy regénye. Az első rögtönös nagy siker, műfajteremtő, "nevelőnőregény", máig az olvasók kedvence és az irodalomtörténet méltányoltja, a másik társtalan, előd és utód nélküli, nehezen tör utat az elismeréshez, még híveiben is le kell győznie bizonyos idegenkedést.

 

Mindkettő nagy mű; de az egyik, a mindennapibb történet már csak a mult egy szeletjét érzékelteti, a legkitünőbb eszközökkel, tökéletes mesével a naívnak, tökéletes stílusélményként az inyencnek, a másik kuszált és kínzó tartalmával egyszerre időtlen és aktuális, a mult íze elpárolgott belőle. Jane Eyre éjszakai menekülése kenyéradója házából, aki szereti s akit ő is szeret, egy fejezet a polgári morál köréből, egy darab századközépi Anglia, mégha a kontinens összes nevelőnői elérzékenyedve ismertek is benne a maguk becsületére.

 

Catherine Earnshaw szenvedélye a betolakodott iránt, ki mélyből hozott ösztöneivel tönkreteszi őt és családját, különleges kóreset a lápi táj, ahol a tragédia lezajlik, keresett, szinte színpadias háttér; a Szelesdomb üvöltő szeleiből mégis maga a végzet szól hozzánk, helytől, időtől függetlenül a sors fojtogat.

 

Jane lábujjhegyen, dobogó szívvel suhan el szerelme bezárt ajtaja előtt, hogy erejét össze ne törje a viszontlátás, Catherine és kedvese találkozásában a gyűlölet csap össze. "Fehér arca dühben izzott, ajka vértelen volt, szeme szikrázott; görcsösen összeszorított ujja közt néhány fürtöt tartott Heathcliff hajából.

 

A másik pedig, fel akarván kelni, megfogta Catherine karját és közben oly kevéssé volt gyengéd, hogy miután elengedte, négy feltünő kék foltot láthattam úrnőm színtelen bőrén." Az egyik nővér engedményeket tett a valóságnak és ezzel bájosan, megvesztegetően átmentette a kor levegőjét a jövendő évtizedekbe, a másik erőszakot követett el rajta és zord időtlenségbe, a remekművek alpesi kopárságába emelte munkáját.

Mert a realizmus maradandóságának a titka nem a valóság kiszolgálása, hanem a kényszerítése, a túlzás, a fokozás, a valószínűtlenség. Emily Brontë, mint a pók sötét szögletében, önmagából fonta világát, nem járt, nem tapasztalt, nem figyelt meg csak képzelete démoni görcséhez volt hű, csak tulajdon törvényeiből nem engedett. Légy következetes és újjáteremted az életet! Nincs kompromisszum.

 

Catherinet nem váltja meg szerelme, Heathcliffet nem teszi egy jottányit sem jobbá, csupa szeszély az egyik, csupa önzés a másik, vadmacska és farkas, ellenszenvesek és ellenállhatatlanok. Ha kicsit közelítené őket a mindennapihoz, ha valószerűbbé gyengítené erejüket, az élet, mint oldott léggömbből a levegő, szállna el belőlük: az élet, ami így feszítő és röpítő erő, párává foszlanék szét.

A tiszta realizmus tudatosan kiemeli alakjait a létezésből és átállítja a regényszerűség síkjára, egyedül az elbeszélés törvényeinek vetve alá azt, akin annyi más törvény uralkodott. Magyarázat, utalás, a "megtörtént" leüllepedett emléke helyett a szemünk előtt bontakozó életet adja, aminek, bár teljesen hiteles, már semmi köze a világhoz, ahonnan vétetett, csak a regényhez, amelybe került.

 

Az új életműködés független a külső tapasztalástól; akár a kétéltűeknél, új szerv került a régi helyére, a tüdőnek semmi köze a kopoltyúhoz. A történet nem azért valóságos, mert az életben is így van, hanem mert belső logikája megtámadhatatlan, a lélek nem azért szól hozzánk, mert ismerősünk, hanem mert még szörnyvoltában is hitelt kikényszerítő, mindennapiságában is lidércnyomásos.

 

Az élő emberek elől ki lehet térni, regényhősök elől nem, szerelmest, barátot el lehet felejteni, Bovaryné szerelmét, Don Quijote és Sancho Pansa barátságát soha. Dzsungelben vagy fenevadak közt, ha egyszer a nagy regénybe tévedtél; minden éberségedre szükség van, görcsös figyelésre, hogy megismerd önálló rendjüket, ösztöneik, valóságuk bonyolult törvényeit.

Ezek szerint tehát az igazi realizmus visszaesés a romantikába? Mert mi más lenne ez az áttelepítés, eltúlzás, felnagyítás, mint romantika? Gyökeres különbség van azonban a kettő között. A romantika vágyódik, a realizmus kényszerül, az egyik habzó jókedvében túloz, vagy epedő szomorúságában, a másik szervezete sötét rabságában, idegei kényszerének engedve. A romantika következetlen, mint az álom, a realizmus következetes, mint a mánia; az első az ellentéteket szereti, ami csak meglep vagy meghökkent, a másik a könyörtelen egymásutánt, ami nyomaszt és összetör.

 

A romantikáé a szeszélyes véletlen, az élet kiszámíthatatlan fordulatai, a főnyeremény, vagy a fejünkre eső kő; a realizmusé a logikus végzet, a bizonyos matt, az egyre közelebb csúszó halál. A romantika, bár az elmúlással kacérkodik, alapjában az élet művészete; a realizmus, noha az életet hirdeti, a halál eljegyzettje.

A romantikus egy bizonyos ponton túl nem vállalja a témáját. A mult századeleji irodalom felismerte például a hálásan kiaknázható helyzetet: az alulról, kivülről jöttnek lázadását a fennálló keretek ellen, de megelégedett azzal, ha kijátszhatta a jót, az újat a rosszal, a régivel szemben. Csak három realista genie merte levonni a végső következtetést: a feltörekvő, bármennyire igaza van, ellenszenves, mert csak ellenszenves tulajdonságai vihetik felfelé. Julien Sorel, Rebecca Sharp és Heathcliff betolakodtak a családba, amelyet aztán önzőn és kegyetlenül felhasználnak céljaikra, szabadságvágyuk csak uralmi kedvüket takarja; mintha példáznák, hogy minden ügyet, a népét is, csak az aljasok segíthetik diadalra.

Aljasok ők, de ugyanakkor démonok is. A realista regényíró nem ismeri a rosszalást, ez a romantikusok erénye. Megformálja a gonoszt, de ugyanakkor titkokat kever hozzá, hogy megzavarja igen és nemünket, s csodáljuk azt, akit megvetünk. Megviszolyogtat és megejt, a lélek szőttesét úgy forgatja előttünk, hogy szemünk is káprázik, gyomrunk is émelyeg; mert maga is kéjjel és rosszulléttel küzködve formálja ki alakjait, mert a valóság egyszerre undorította és vonzotta. A romantikus író ezt az idegállapotot próbálja naívan megközelíteni, amikor szörnyetegtestbe öltözteti a nemes Quasimodot.

 

A realista szétmossa a határokat; ki tudná eldönteni, Heathcliff szép arcában hol bujkál a csúfság, szenvedélyében hol a gyűlölködés, pokoli kiszámítottságában hol az őrület. Amikor a halott szerelmest végre kikényszeríti magából és látja, mint kísértetet, nem a borzadás ül ki szemébe, mint addig, míg csak várta a jelenést, hanem "ijesztő ujjongás".

 

"Csak nem hullaevő, vagy vámpir?" - ijedezik-forrósodik a mesélő. "Nem tudtam lezárni a szemét; úgy nézett rám, mintha gúnyolódnék erőlködésemen, tátott szája, hegyes fehér fogai is engem gúnyoltak." Igy gúnyolódik velünk olvasókkal is, kik türelmetlenül követeljük tőle a magunk valóságát és csak nehezen tudunk beletörődni a kísértetlátás valódibb valóságába. Balzac teremtett alakjaiban inkább hitt, mint az élőkben; ez a fantómlátás adta meg néki és minden igazi realistának az erejét.

Sőtér István fordítása nyelvében és bevezető szép tanulmányában egyaránt érzékeltetni tudja a titok és valóság egybeszövődését.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Rippl-Rónai kötet a karácsonyi könyvpiacon Rippl-Rónai kötet a karácsonyi könyvpiacon
Örvendetes, hogy a karácsonyi könyvpiacra zúdult tömérdek magyar...
Kiskúnfélegyházán megnyílt az első női középfokú gazdasági iskola Kiskúnfélegyházán megnyílt az első női középfokú gazdasági...
Kiskúnfélegyházán az elmult héten nyitották meg a néhai Fazekas...
Asszonyok kiállítása Kecskeméten Asszonyok kiállítása Kecskeméten
A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének első kiállítását szeptember...
A Rimamurányi-salgótarjáni vasmű rt. cáfol A Rimamurányi-salgótarjáni vasmű rt. cáfol
A Rimamurányi-salgótarjáni vasmű rt. felől az a hír kelt szárnyra,...
Pesti kis tükör Pesti kis tükör
Bocsánat, hogy komoly ügy helyett egy pesti természetrajzi...
Az angol védkötelezettség Az angol védkötelezettség
Anglia történelmének egyik legnagyobb eseménye az, hogy a parlament...
Szárazság Szárazság
Már-már előtérbe nyomult a szárazság réme. Míg a városi kávéházakban...
Hármas halálos ítélet Hármas halálos ítélet
A pestvidéki esküdtbíróság deczember 7-ikén éjjel három halálos...
Az óriás-cápák sohasem alszanak és sohasem pihennek Az óriás-cápák sohasem alszanak és sohasem pihennek
Nemrégiben ezelőtt sikerült elsőízben Floridai partjai előtt egy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98