Dtum
Login with Facebookk
1941 | Október

Csaplár András megjavította a 20 kilométeres világrekordot

Borús, kissé szeles időben rendezte a MAC az idény utolsó versenyét a Margit-szigeten. A viadal eseménye a 20 kilométeres futás volt. A maratoni futók ellen Csaplár András vette fel a küzdelmet.

Versenyét nagy érdeklődés előzte meg, hiszen Csaplár két évvel ezelőtt ugyanilyen esős októberi napon a legjobb európai eredményt érte el a 20 kilométeren és megközelítette a világrekordot is, amelyet akkor Zabola, a maratoni futás Los angelesi olimpiai bajnoka tartott 1 óra 4 perc 0.8 másodperccel.

Azóta ezt a világrekordot felülmúlták. Ugyancsak dél-amerikai futó, a brazil Ibarra 1 óra 3 perc 33 másodperces eredményt ért el. Ezt még nem hitelesítették. Javult a világrekord, de azóta Csaplár is erősbödött tudásban és kitartásban egyaránt.

Kezdés után mindjárt Csaplár állt az élre. Itt még vele tartott a tavalyi magyar maratoni bajnok. Kiss (MTK) is, sőt a második körben ő vezetett. De azután újra Csaplár vágódott az élre és egyenletes, lendületes léptekkel mindjobban elhúzott a mezőnytől. 15 perc 42 másodperc volt az 5000 méter ideje (2 másodperccel gyengébb, mint amit Csaplár előirányzott magának).

Az aprótermetű futó egyenletes iramban rótta a köröket, egymásután körözte le ellenfeleit. Gyetvay, Szalma, Kovács, Kiss és Galambos egymásután szenvedték el a körhátrányokat. A 10.000 méter ideje 31 perc 21.8 másodperc volt, tehát a második 5000 jobb volt, mint az első.

És itt már jobb volt a részidő, mint amit Csaplár előre kijelölt (31.30 mp.). 12 kilométernél azonban egyszer csak azt vették észre a nézők, hogy Csaplár a melléhez nyúl és dörzsöli. Szúrással kínlódott. Mint később elmondotta, a hűvös levegőt érezte meg a tüdeje.

Csaplár vitézül küszködött a szúrással. Végül is a futó lett a győztes, elmúlt az oldalszúrás és Csaplár új erőre kapott. A 15 kilométer ideje 47 pere 17.4 mp. Ez új országos rekord. (A régi rekordot ugyancsak Csaplár tartotta 47 perc 51 másodperccel.)

Itt már remélni lehetett, hogy sikerülni fog a világrekord is. Ez a remény adott erőt a futónak is és bár látszottak rajta a fáradtság jelei, izgultak a nézők, vajon sikerül-e Csaplárnak 19 kilométeren felüli eredményt elérni az 1 órás futásban?

Ez eddig csupán a futófejedelemnek, Nurminak és a franciák világhírű, később hősi halált halt futójának Jean Bouin-nak sikerült. Idegfeszítő pillanatok voltak. Úgy látszott, hogy pár méterrel elmaradt ettől a határtól, de aztán újra gyorsultak a léptei s végül is, mikor eldördült az egy óra leteltél jelző lövés, Csaplár már túlfutott a 19 kilométert jelző határon. (19 km 7 m 40 cm a pontos táv.)

Most már biztos volt a világrekord is. Csak két kör van hátra, még csak egy, Csaplár kiemelkedik és nagy lendülettel futja be az utolsó kört. Ennek az ideje 1 p 9 mp volt és sikerült a világrekord is: 1 óra 3 p 1.2 mp. Tehát Csaplár nemcsak a már hitelesített Zabala-rekordot, hanem a még hitelesítésre váró Ibarra rekordját is a múltnak adta át.

Nagyszerűen futott a másodiknak beérkező Farkas (Testvériség) is. Ideje 1 óra 6 perc 20.4 mp. (15 kilométeren és egyórás futásban, új pestvidéki kerületi rekordot ért el.) 3. Kiss (MTK) 1 óra 6 perc 23.8 mp.

A verseny egyéb számának eredményei:
1500 m.: 1. Szabó Miklós (MAC) 4:00.2 mp. 2. Szeben (Testvériség) 4:10 mp.

Távolugrás hármas csapatverseny:
1. MAC 6:59 átlag.

Súlylökés hármas csapatverseny:
1. MAC A. 13:35.2 m. átlag. 2. FTC 12:34 m.

4x400 m.: 1. MAC 3:31.2 mp. 2. MAFC.

Kalapácsvetés: 1. Németh (MAC) 48.65 m. 2. Rácz dr. (MAC) 47.50 m. 3. Gáspár (MAC) 41.60 m. Rácz dr.-nak ez az idei legjobb eredménye!

Gerelyvetés: 1. Csányi (BEAC) 57.81 m. 2. Szathmáry (BEAC) 56.95 m.

4x100 m.: 1. MAC 44.8 mp.

Hármasugrás ötös csapatversenyben: 1. MAC 12:76.5 m-es átlag.

4x1500 m-re: 1. MAC 17:29.2 mp.

Helyből távolugrás:
1. Kövér (FTC) 2.98 mp.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A rádiószonda kirándulása a sztratoszférába A rádiószonda kirándulása a sztratoszférába
Mindazt, amit a sztratoszférában utazók megtudni igyekeznek, de...
Diplomás urak, müvészek és kegyelmes urak az ipari pályán Diplomás urak, müvészek és kegyelmes urak az ipari pályán
Nem is olyan régen még azzal ijesztették a szülők gyermekeiket,...
Profiválogatott – dél-német válogatott 12:1 Profiválogatott – dél-német válogatott 12:1
Dr. Máriássy Lajos, a Professzionista Szövetség kitűnő kapitánya...
A balatontavi gőzhajózás A balatontavi gőzhajózás
A balatontavi gőzhajózás tárgyában a keresk. miniszteriumban...
Karinthy Frigyest április elsején a vádlottak padjára ültetik Karinthy Frigyest április elsején a vádlottak padjára ültetik
A „Fekete mise” című novella miatt kerül Karinthy a...
Le kell-e csapolni a Fertőt? Le kell-e csapolni a Fertőt?
A Fertőtó lecsapolása körül már régebben folyik az érdekeltek harca....
A levegőről A levegőről
Több százezer év óta lélegzi be az ember a levegőt, ebben a...
London legújabb szenzációja a női jazz-band London legújabb szenzációja a női jazz-band
London legújabb szenzációja a női jazz-band, amely a nemében, illetve...
Az uralkodó Prágában Az uralkodó Prágában
Az uralkodó Prágában volt junius 12-ikétől 18-ikáig. Fényes, nagy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98