Dtum
Login with Facebookk
1942 | Július

A harcoló csapatok ellátása

Az ember mindig hajlamos arra, hogy a háborúban csak a harcos cselekményeket ismerje el és nem érdekli azoknak anyagi téren való megalapozása. Ez az „anyagi” szó nem csak a szorosan vett „anyagiakat”, azaz a pénzt jelenti, hanem a harc megvívásához nélkülözhetetlenül fontos lőszer-, élelem- és üzemanyag- (benzin) ellátást is. Pedig a háború harcot cselekményeivel teljesen egyenrangú azoknak anyagi téren való megalapozása is! Egyik a másiknak folytatása, kiegészítője. Egyike sem lehet meg a másika nélkül!

A kezdetben legeredményesebbnek látszó harc is összeroppan, ha az anyagi téren való előkészítés elégtelen. Az ellátásnak működnie kell, mert hiányos vagy teljesen kiesett anyagi szolgálattal nem lehet harcolni. A különféle anyagokkal való ellátást az ellátószolgálat végzi, az anyagoknak rendeltetési helyekre juttatását a szállítószolgálat végzi.

Lőszer, élelem, üzemanyag

Gyakran maguk a harcosok sem gondolnak arra, milyen hatalmas gépezet működik annak az érdekében, hogy minden legyen. Sok gondot és lelkiismeretes számvetés, tervezés, öntevékenység, fáradság és nem egyszer életveszedelem van azért, hogy az embernek meglegyen a meleg étkezése, a lónak a zabja, a motorba a benzin! Az teljesen mellékes, hogy ezt a feladatot az ellátó- és szállítószolgálat hogyan oldja meg, az a fontos, hogy soha, semmiben, sehol sem legyen hiány! Az anyagi szolgálat tisztjei és katonái csendben dolgoznak. De mégis hősök, a munka hősei, akik kényelmüket teljesen feláldozva dolgoznak, hogy a harcot vívó bajtársak soha, semmiben se szenvedjenek szükséget.

Régen a vonatcsapatban szolgálókat tréfásan „csak” trénnek nevezték. Ma a vonatcsapat fontos és nélkülözhetetlen része a harcnak! Csak a tájékozatlan ember gondolja azt, hogy aki az anyagi-, vagy a szállítószolgálatban működik, az talán valami lapuló ember! Nagy tévedés ez, mert az ellátó és utánszállítószolgálatot végző katonákat nem kíméli sem a repülő, sem az ellenséges gyorsanmozgók támadása. Gyakran kell a legelső vonalakba behajtani lőszerrel, élelemmel vagy üzemanyaggal, hogy a harcolóknál semmi fennakadás ne legyen….

A beszerzést általában a hadműveletek helyén végzik és csak amit nem lehet, azt szállítják a csapat után. Ez a szállítás leginkább vasúton történik, hogy annak teljesítményét kihasználhassák. Ahol a vasútszállítás már nem lehetséges, ott gépkocsira, szekérre, málhásállatra, vagy az emberek vállára rakják az anyagot, hogy így szállítsák előre. A hadműveletek megindulásakor bőséges anyagi készletekkel indulnak meg a csapatok, hogy mindaddig, amíg az utánszállítás megbízhatóan nem működik: hiányokat ne szenvedjenek. A századtól kezdve, fel a legmagasabb parancsnokságokig, mindenütt megtaláljuk azokat a külön kiképzett tiszteket, tiszthelyetteseket és legénységet, akik csak az ellátás zavartalan lefolytatásával törődnek. Különlegesen felszerelt és kiképzett alakulatok raktározzák, osztályozzák, kezelik és szállítják az anyagokat.

45 tonna élelmiszer

Lőszer-, élelem-, üzemanyag-, műszaki és vonatanyagkezelő-csoportok, munkásalakulatok, beszerzőcsoportok vannak. Tábori sütödék, mészárososztagok, gépkocsi és repülőgépjavító-üzemek.... se szeri, se száma a rengeteg szakalakulatnak. Ezeket tervszerűen kihasználva állítják a csapat szolgálatába.

A lőszer külön lőszervonatokban jut a csapatokhoz a hátországból. A vasúti végállomásokon gépkocsik veszik át és a csapat mögé szállítják. A csapat lőszerszállító-kocsijai, illetve gépkocsijai ide jönnek hátra és megrakodva térnek vissza a küzdőkhöz. Bár az ellenségtől zsákmányolt lőszert néha lehet ugyan felhasználni, de azért utánszállítással kell számolni a lőszer-pótlás tekintetében is.

Egy tehergépkocsi rendszerint háromtonnás; 10,000 embernek - naponta körülbelül 100 tonna lőszer kell. Láthatjuk, hogy milyen óriási tömeget kell csupán lőszerből naponta utánukszállítani. Az élelmet igyekeznek a helyszínen biztosítani, hogy ne terheljék túl az utánszállító eszközöket. Ennek határt szab a valóság, amely például szovjet földön azt eredményezi, hogy a csapatok segítik élelmezni a helybeli lakosságot, mert éhenpusztulna. Az anyagi szolgálat katonái gyűjtőhelyekre szállítják be a különféle anyagokat, amelyek raktárakba és különféle feldolgozó helyekre jutnak: hús, liszt és zsír alakjában kerülnek a csapat mögé, könnyen fellelhető és jól megközelíthető helyre. Itt történik az átvétel.

Az élelemszállításra szervezett kocsik és gépkocsik a csapathoz viszik előre ezeket az anyagokat. Az a cél, hogy naponta legalább egyszer meleg étkezést kapjon mindenki. A csapat a szálastakarmányt, a szalmát, valamint a tüzelőanyagot a helyszínen szerzi be. A tartalékkonzerv arra szolgál, hogy aki a csapatától elkerül, legyen valami élelme addig is, amíg újra meleg étkezéshez jut. Megerőltető körülmények között küzdők részére pótélelmet szoktak adni.

Érdekes tudnunk, hogy 10,000 ember - naponta - körülbelül 45 tonnányi élelmet fogyaszt! A lovak részére a szemes takarmányt - zabot — rendszerint utánuk szállítják, a szénát a helyszínen szerzik be a részükre. Minden ló részére naponta, hozzávetőleg 5 kilogramm zabot, ugyanennyi szénát és 3 kilogramm szalmát kell számítani. Hogy milyen súlyt jelent ez egy huszárezrednél, azt rövid számolással megállapíthatjuk…

A kenyérrel való ellátás a sütőoszlopoknál történik. Egy kemence átlag 2000 fő részére óránként mintegy 100 adagot süt. A hússal való ellátás vágó állatokkal történik. A szarvasmarhákat falkákban hajtják a csapatok után. 10,000 ember egy nap alatt körülbelül 25-30 szarvasmarhát fogyaszt. Mit jelent ez egy hadjárat alatt!

Minden akadályon át


Különösen a gépesített csapatoknál fontos az üzemanyaggal, az olajjal, a benzinnel való ellátás. Minden kocsinak megvan a maga tartaléküzemanyaga, a csapatok után külön üzemanyagszállító gépkocsikon viszik a szinte létfontosságú üzemanyagot. Ha meggondoljuk, hogy egy motorkerékpár naponta 30 liter, egy személygépkocsi 50 liter, egy tehergépkocsi 100 liter benzint használ el, akkor láthatjuk, hogy nem csekély jelentőségű kérdés az üzemanyag-kérdés!

A megrongált fegyverzet és járművek javítása a javítóműhelyekben történik. Itt éjjel-nappal, megszakítás nélkül folyik a munka. Külön kérdés még a ruha, a felszerelési cikkek és a pénzzel való ellátása is. Az anyagi szolgálathoz tartozik még az emberek és állatok egészségügyi ellátása is. Hatalmas szervezet gondoskodik itt is mindenkiről! Az egészségügyi ellátás már is hatalmas kérdés! Már a pillanatától kezdve rendelkezésre áll a sebesült katonának valamilyen egészségügyi eszköz vagy szerveset, amely azonnal segít. A sebesültek elszállítására minden rendű járművet igénybe vesznek. Fontos a gyorsaság, hogy mindenki, mielőbb szakszerű segélyben részesüljön.

A gyors hadműveletek másképpen el sem képzelhetők, mint gyors ellátó- és utánszállitó-szolgálattal. A merész előretöréseknek csak akkor lehet tartós sikerük, ha azokat anyagilag a kellőképpen megalapozták. Ilyen anyagi szolgálatnak épolyan lendületesen kell a csapatokat követnie, mint amilyen mértékű az előretörés. Nem lehet az, hogy lőszer-, élelem- vagy üzemanyaghiány miatt megálljanak a hadműveletek!

Bármilyen mélyen tör a valamilyen csapat az ellenség közé, mindég éreznie kell, hogy az anyagi szolgálat mögötte van. Egyes különleges hadműveleti cselekményeknél előfordul, hogy az utánszállítást nem lehet másképpen megoldani, mint repülőgéppel. Ilyenkor az utánszállító gép - ha alkalmas területet talál – leszáll. Ha ez nem lehetséges, akkor ejtőernyő segítségével juttatja el a lőszert, az élelmet vagy az üzemanyagot a csapatnak. Különösen a sivatagi harcokban és ejtőernyős vállalkozásoknál, esetleg páncélos előretöréseknél lesz ez az egyetlen mód az utánszállításra.

T.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98