Dtum
Login with Facebookk
1942 | Július

Hogyan harcolnak ejtőernyősök és a légi gyalogosok 1.

Az ejtőernyővel való ugrás az 1914-18-as világháború kezdetén csak a repülőgépből való menekülés eszköze volt, amikoris motorhiba vagy találat esetén a pilóta és a megfigyelő ugrott a sérült és hasznavehetetlen gépből, hogy ejtőernyővel igyekezzék megmenekülni. Később különösen a németek és a franciák ejtőernyő segítségével bocsátották le kémeiket - ritkábban szabotázst végrehajtó ügynökeiket - az ellenséges hátországba, de ejtőernyős-csapatokat akkoriban még nem találunk.

Az 1914-18-as világháború után az oroszok tömegesen kezdték az ejtőernyőugrást gyakorolni. Eleinte csak sportszerűen foglalkoztak vele, mert az ejtőernyővel való ugrás rendkívül növeli a bátorságot, a testi erőt és az ügyességet. Később a hadseregben külön ejtőernyős-csapatokat állítottak fel, amelyeknek számát egyre emelték. Hogy működésük a napjainkban folyó háborúban teljesen elmaradt - egyes romboló feladatú különítményeknek kidobása csak jelentéktelen eredményt ért el, sőt legtöbbször már feladatuk végrehajtása előtt fogságba kerültek - annak oka a német légi haderőnek minden várakozáson felüli szereplése volt.

1941. június 22-én és az azt követő napok alatt megsemmisült a szovjet légihaderőnek és támaszpontoknak körülbelül egynegyed része; a villámgyorsan előretörő földi gyors-csapatok pedig lerohanták az ejtőernyős kiindulóállomások javarészét. Igy megsemmisült a szovjet ejtőernyős-főiskola is, amelyet már 1933-ban felállítottak. Ezután meredtek az égre a hatalmas ejtőernyő-ugrótornyok és a szénné égett szállítógépek hiába várakoztak az ejtőernyős-csapatra. Orosz adatok szerint évente több mint két millió ugrótornyos és valóságban végrehajtott ugrást végzett az ejtőernyős-kiképzésben részesülő szovjet ifjúság és az ejtőernyős-csapat! Ebből láthatjuk, hogy a valóságban is megvolt bizony a szovjet-ejtőernyős-csapat, amely már a hadjárat kezdetén megsemmisült. Másik főoka a szovjet-ejtőernyős-támadások elmaradásának az idejétmúlt fajtájú, lassú szállítógépek, amelyek nem versenyezhetnek a németek szélvészgyors harcirepülőikkel.

Másik nagyhatalomként Németország szervezte meg ejtőernyős-csapatait, amelyek bámulatba ejtették a világot. A lengyel háborúban csak kisebb egységek Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Dániában már nagyobb csapat német ejtőejnyős-vadász ugrott le; nevükhöz fűződik számos fontos híd, közlekedési gócpont, sőt város és a világhírűvé lett Eben Emsel-páncélerőd elfoglalása is. Norvégiában már jelentős számban vetették be a német ejtőernyősöket, Kréta szigetének elfoglalásában pedig egyenesen oroszlánrészük volt. Bámulatos működésüket, halálraszánt bátorságunkat megcsodálta az egész világ, hősi küzdelmeikről legendák keletkeztek.

A magyar haderőben is van ejtőernyős-alakulat, amely elsőízben a Délvidék visszafoglalásánál működött, amikoris néhány fontos híd és átjáró birtokbavételével ért el eredményt. Ez alkalommal vesztette életét az ejtőernyős-zászlóalj utólagos névadóparancsnoka is: vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős-őrnagy, Mária Terézia-rendes lovag is...

E rövid előzmények után lássuk, hogyan harcolnak az ejtőernyősök, melyek a feladataik? Gondosan válogatott, lelkileg és testileg egyaránt kifogástalan emberek lehetnek csak ejtőernyősök, mert már a békeszolgálat is rendkívül megerőltető feladatokat ró rájuk. Alapos kiképzés és előkészítés után, amikor is ugrótornyokból már kellőleg gyakorolták az ugrást, kezdődik a repülőgépből való ugrásban kiképzés. Eleinte „bekötött” ernyővel ugranak a fiatal ejtőernyős katonák. Ilyenkor az ernyő automatikusan nyílik, az ugrónak csak a helyes testtartásra kell ügyelnie.

Később már önmaga nyitja az ernyőjét, miután bizonyos utat szabadon esve tett meg.  Ilyenkor ugyanis sokkol kisebb célpontot és azt is csak rövid ideig nyujtja az ellenséges elhárításnak, mint hogyha az ernyőn himbálózva ér földet. Maga az ugrás körülbelül olyan érzés, mint amikor valaki egy méter magasból váratlanul „lelép” a földre. Helytelen tartásnál bizony előfordul a bokatörés és más súlyos rándulás is. A gyakorlatok további folyamán a csoportos ugrást gyakoroljuk az ejtőernyősök, mert a cél, hogy mennél kisebb területen érjen földet egy-egy gép legénysége, amely átlag húsz fő.

Ennél a csapatnál igazán nincs különbség tiszt és legénység teljesítménye között, még a felszerelésük is ugyanaz. Kréta elfoglalásakor a német hadijelentés arról is beszámolt, hogy az ejtőernyősökkel együtt öt pap is ugrott le, hogy az orvosoknak munkájukban segédkezzenek, közülök három hősi halált halt...

A fegyverzetet, amelyben géppuska, nehézpuska, páncéltörő-ágyú, aknavető, gránátvető, lángszóró van, csakúgy ejtőernyővel dobják le, mint az egyéb felszerelést: a rádiót, a kerékpárt, a motorkerékpárt, a robbantó- és az aknafelszerelést is. Mindenki magával viszi a géppisztolyt és az egyéni felszerelését, mert az ejtőernyős a harc első részében csak arra számíthat, amit magával hozott, mert az ejtőernyős a harc első részében csak arra számíthat, amit magával hozott. Később jön csak a légiúton szállított gyalogság és még később a földicsapat!...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ejtőernyős gyakorlatok Ég és föld között lebeg még az ejtőernyős-katona. Még néhány perc s már harcra készen köt ki az ellenség háta mögött.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Csónakon szökött meg áldozataitól Mogyoró, a szalonna- szélhámos Csónakon szökött meg áldozataitól Mogyoró, a szalonna-...
Egészen ujszabásu szélhámosság tettese került rendőrkézre. Az utóbbi...
Az „olcsó” pénz Az „olcsó” pénz
Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa egészen váratlanul leszállitotta a...
Új közlekedési mód Debreczen és Nagy Várad közt Új közlekedési mód Debreczen és Nagy Várad közt
Egy vállalkozó önerejével működő gépkocsikkal – automobil...
A falu érdeklődik A falu érdeklődik
A mult hetekben néhány napot töltöttem falun. Pihenésre szántam az...
Sport-e az automobil? Sport-e az automobil?
Néhány év előtt egy új sport tünt fel, mely példátlan rohamossággal...
Meglepetésszerű vereség érte az MTK atlétáit Meglepetésszerű vereség érte az MTK atlétáit
Remek küzdelmeknek voltak szemtanúi vasárnap délelőtt azok a...
Földmivesek gyülése Földmivesek gyülése
Az Országos Munkásvédő Szövetség a husvét két napján Turkevén...
Kokoschka
Berlinben, Paul Cassirernél volt nemrég egy Kokoschka-kiállítás,...
Külvárosi éj Külvárosi éj
Jó költőnél, aminek én József Attilát is tartom, esetről-esetre...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98