Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Megcsapolt gumifa. Ilyen bevágásokat ejtenek a kaucsukfa törzsén az ültetvény munkásai.
Harvey Firestone, az amerikai gumiipari szövetség egykori elnöke mondotta volt, még az első világháború idején, egy lakomán elhangzott beszédében, hogy a gumi a világ legfontosabb árucikke. Firestone maga is gumigyáros, az ő neve alatt működik a világ egyik legnagyobb abroncsgyára...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
„Légi elefántocskáknak” becézte London népe ezeket a léggömböket, amelyeknek az lenne a hivatásuk, hogy megvédjék az angol fővárost a légitámadások ellen.
Az 1914-18-as világháborúban a léggömböket először magasfigyelőként alkalmazták. Amikor a mozgóharcból állóharc lett, akkor jutottak fontos szerephez az arcvonalak mögött felbocsátott, de földhöz rögzített léggömbök....
Az „Argus” repülőgép-anyahajón a felépítményeket már mind a fedélzet alá helyezték , hogy a fedélzet egész felületét a repülőgépek indulása és érkezése számára tartsák fenn
Az anyahajók fedélzete szolgál a repülőgépek le- és felszállására. Az 50 méter széles és 200 méter hosszú leszállófelület használata mégis nagy tudást és gyakorlottságot kíván a pilótáktól. A nagysebességű repülőgépekkel....
A „Negbelli” nevű olasz tengeralattjáró, amely az egyiptomi partok előtt elsüllyesztett egy angol csatahajót.
Már az 1914-18-as világháborúban is jelentős harceszköznek bizonyult a tenger mélységéből meglepetésszerűen felbukkanó, halálos lövéseit leadó, aztán villámgyorsan eltűnő és újra másutt felbukkanó tengeralattjáró,...
A potsdami csillagvizsgáló „Naptornya”.Kupolájában villanymotorokkal mozgatott tükrök vékony nyalábbá gyűjtik össze a napsugarakat.
A Németbirodalom nagy áldozatok árán bővíti és fejleszti a potsdami csillagvizsgáló „asztrofizikai” intézetét, amely többek között a Nap csillagászati és fizikai tanulmányozásával foglalkozik. Hasonló...
Jáva szigete
Az angolszászok a Kelet-Ázsiában elszenvedett kudarcok után ismételten kijelentenék, hogy az ottani védelem alapjául Jáva szigetét teszik meg. Jáva lakói bizonyára jól tudják, hogy ez az intézkedés a háború borzalmait...
Olasz bersaglierik jellegzetes tollas-sisakja villan meg az afrikai sivatag végtelenjén.
A napjainkban folyó világmérkőzések nemcsak méreteiben, hanem jelentőségeiben is fontos részé zajlik az afrikai gyarmatokon. Lengyelországból megindult küzdelem Európából fokozatosan terjedt át a tengerekentúli...
Cikk-ajánló
 „A sorhajóhadnagyok fegyvere”:  A buvárhajó „A sorhajóhadnagyok fegyvere”: A buvárhajó
Reinhold Scheer német tengernagy, az első világháborúban a híres...
 Emberek a víz alatt 1 Emberek a víz alatt 1
Az 1600-as évek elején Anglia meglehetősen tarka képet mutatott. A...
Az úszó sziget Az úszó sziget
Joggal megérdemli ezt az elnevezést a „Furious” nevű...
Flották és hadihajók 2.rész Flották és hadihajók 2.rész
A buvárhajó: a víz alatt is közlekedő hadihajó. A tengeralattjárók a...
Az ultra-hanghullámok csodái Az ultra-hanghullámok csodái
Csak azt hiszem, amit látok! - mondották sokan a mult században, de...
Ark Royal Ark Royal
A vitás anyahajó. Az angol légiflotta egyik büszkesége, az „Ark...
Emberek a víz alatt 3 Emberek a víz alatt 3
A világháborús tengeralattjáróval szemben továbbá feltűnik az újfajta...
A haditudósító hagyatéka A haditudósító hagyatéka
A régi hadjáratoknak kedvenc figurája volt a haditudósító: a...
A repülő klinika A repülő klinika
Ez már aztán csakugyan teteje a német szervező munkának: a végtelen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98