Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Magyarország kormányzója dr. Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter kíséretében megtekint egy öntöző-szivattyúgépet a mezőgazdasági kiállításon.
A most megnyilt mezőgazdasági kiállitás első vasárnapján valóban nem látszott meg, hogy egy háborus ország mutatja be mezőgazdasági termelésének és egyéb értékének ezidei termését. Örömmel állapitható meg, hogy a bemutatott állatállomány semmit sem veszitett minőségéből, sőt –...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Magyarország kormányzója a hajdunánási főcsatorna építési munkálatainál
Kállay Miklós miniszterelnök képviselőházi bemutatkozó beszédében bejelentette már, hogy megszemléli az árvíz által legjobban sujtott vidékeket és a helyszinen tanulmányozza a veszélyes helyzetet. A miniszterelnök...
Asszonyok a vasesztergapadnál
A Platter János Konzervipari és Kereskedelmi rt.-t munkása jólétével törődő, áldozatkész vállalatként ismerik. Ezért keltett feltűnést a per, amely legutóbb az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Platter-gyár...
A Kolozsvárt Marosvásárhellyel összekötő keskenynyomtávú vasútvonal átadása Szászlekencén
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának különböző bizottságai az elmult héten tárgyalták a MÁV igazgatóságának a budapesti pályaudvarok kihelyezésére vonatkozó tervét. Ez a terv kedden a Közmunkatanács teljes ülése elé...
Kovászna motornélküli villamosa, mely a Háromszéki-havasokból üzemanyag nélkül teszi meg a hét kilométeres utat a pályatest lejtésével Kovásznáig.
A Beszkárt javaslatára Szendy Károly polgármester a villamosközlekedés tulzsufoltságának enyhitése érdekében felterjesztést intézett a közlekedési miniszterhez. A felterjesztés rámutat arra, hogy bár az üzletek...
A pesti taxis igy költi el szerény ebédjét - természetesen csak papirosból.
... pengő ebben az évben a Budapesti Automobil Közlekedési Rt., röviden Autótaxi nyeresége. Hatalmas számokkal találkozunk ebben a mérlegben. A kocsiparkjuk 10.6 millió pengőt ér, az ingatlanaik közel 4 millió pengőt,...
Új magyar találmány: a fatalp. Éppen olyan hajlékony, varrható és szegelhető, mint a bőrtalp, emellett lényegesen olcsóbb is.
Vasárnap délelőtt érdekes és korszerü bemutatót rendeztek a pesti feltalálók… Ezuttal nem a perpetuum mobile, vagy az aranycsinálás titkainak megoldását mutatták be a szakemberek és érdeklődők csoportjának,...
Cikk-ajánló
Itt lehetne Európa vitamintelepe Itt lehetne Európa vitamintelepe
A mezőgazdaság iparosításának és a háziipar fejlesztésének a...
Napi 3000 kg-ra fokozza produktivitását a Strifler-sejtbőrgyár Napi 3000 kg-ra fokozza produktivitását a Strifler-sejtbőrgyár
Érdekes építkezés folyik a Strifler Béla-féle bőrgyár Vágány-utcai...
Korlátozzák az autóbuszforgalmat Korlátozzák az autóbuszforgalmat
Az autóbuszközlekedés korlátozása igen érzékenyen érinti a...
Bonyodalmak a zöld cipőutalványok körül Bonyodalmak a zöld cipőutalványok körül
Noha már több mint egy hete megkezdődött a cipőutalványok igénylése, ...
Székelyföld gazdasági boldogulásáért az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet Székelyföld gazdasági boldogulásáért az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet
Számtalan nehézséggel, akadállyal kellett megküzdenie a szövetkezeti...
2.7 %-ra csökkent a Családpénztár deficitje 2.7 %-ra csökkent a Családpénztár deficitje
A nyolc családpénztár 15 millió pengőt fizetett ki az előző évben....
Tudjuk… Tudjuk…
… hogy a közlekedési eszközök üzemének fokozatos korlátozása...
A magyar vasútforgalom helyzete a legsürgősebb segítséget igényli! A magyar vasútforgalom helyzete a legsürgősebb segítséget igényli!
Közlekedéspolitikánk sorsáról beszélt legutóbb olyan személyiség,...
Tudjuk... Tudjuk...
... hogy eddig a szürke taxié volt Budapesten a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98