A repülő, népiesen „légihuszár” lova a repülőgép, de ez a „ló” nagyon bonyolult szerkezet. Megismerése és alkalmazni tudása hosszú gyakorlati tanulás eredménye. Németországban és Olaszországban évek óta foglalkoztatják az ifjúságot a repülés gondolatával. Magyarországon a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap megalakulása óta a leventeifjúság is rendszeres repülőoktatást kap. Előbb modellezéssel, azután vitorlázó repüléssel, majd végül - ha a levente erre testileg s szellemileg alkalmasnak bizonyul - a motoros repedéssel ismertetik meg a jelentkezőket. Ebből a három tényezőből tevődik össze a haderőnkívüli repülőkiképzés.

Ennek a repülőkiképzésnek első és legfontosabb feltétele a repülőgép. Kezdetben Németországból hoztak kész gépeket, később csak tervrajzokat és itt állították össze a rajzok alapján a gépeket. Rengeteg nehézség támadt így: a rajzok és tervek olyan anyagok feldolgozását követelték meg, amelyek nálunk nem, vagy csak nehezen voltak beszerezhetők, stb. S még talán ma is küszködnénk ezekkel az akadályokkal, ha egy lelkes magyar mérnökember, Rubik Ernő nem kezd foglalkozni a vitorlázórepülőgépek tervezésével, később építésével. 1938-ban gyárat alapított és mesteri keze alól egymásután kerültek ki a jobbnál-jobb, önálló szerkesztésű repülőgépek.

Az első típus a „Szittya”, a második a „Vöcsök” volt. Ez a kettő olyan jól sikerült, hogy még a német gépekkel szemben is megállta a helyét. A harmadik „Tücsök” nevű siklórepülőgép, amelyen a Repülőalap megkezdte az oktatást. Ezután gyors egymásutánban valósult meg a „Pilis” iskolateljesítmény-gép, majd a „Cimbora” kétüléses oktatógép. Ez a típus különösen bevált, mert az újonc repülővel együtt az oktató is felszállhat és közvetlenül avathatja be a tanítványt a repülés titkaiba. Az időrendi sorban a „Kevély” nagyteljesítményű vitorlázógép következeti.

A gyár büszkesége a 40 lóerős motorral hajtott és már sok szép eredményt felmutató „Pinty”. A kis motorral 150 km óránkénti sebességet lehet elérni és a fogyasztás 8 liter óránként, tehát annyi, mint egy kis autóé. Rubik mérnök rajzasztalán ott fekszik egy segédmotorral felszerelt vitorlázórepülőgép terve. Ez azonban még csak a jövő „zenéje”, mert addig még számos feladatot kell megoldania. Igy elsősorban fel kellene szerelni a lakatosműhelyt, ahol a repülőgépeket összeállíthatják. De mindehhez nincs meg a szükséges anyagi fedezet. Ha ezeket a terveket meg lehetne valósítani, sokkal eredményesebben folyhatnék a gyártás.

A repülőgépek főalkatrésze természetesen a fa. Mégpedig - ellentétben a német gyártással, amely nyírfát dolgoz fel - itt bükk- és kőrisfából készülnek a vitorlázó gépek. Maga a gyár olyan, mint egy hangyaboly. Lelkes, kipirult arcú ifjak és lányok dolgoznak szorgalmasan. Szinte simogatja tekintetük a munkát, dédelgetik az alkatrészeket. Mintha minden egyes munkás érezné, hogy munkájával nemcsak kenyeret keres, hanem egyúttal a honvédelem munkáját is elősegíti. A dolgozók rajongó szeretettel veszik körül Rubik mérnököt, aki minden igyekezetével azon van, hogy a gyárban mindenki otthonosan, jól érezze magát munka közben.

Amikor búcsút vettünk a gyártelep lelkes vezetőitől és munkásaitól, az volt az érzésünk: nem kell féltenünk a vitorlázósport jövőjét. A csüggedést nem ismerő akarat és odaadó munka vitorlázó-sportunk felemelkedéséhez fog vezetni.

V. K.