Az állatvilágban néha az is előfordul, hogy a nőstényállat egyedül, „férj” nélkül szaporodik. Ezt a csodálatos jelenséget, amelyet az állattannal foglalkozók parthenogenezisnek, magyarul szűz-szaporodásnak neveznek, különösen a botsáskákon lehet jól tanulmányozni.

A botsáskák majdnem kivétel nélküli a meleg égövek alatt élnek, hozzánk legközelébb a fiumei tengerparton lehet fajukat megtalálni. Ezek az európai fajták a trópusokon élő, 30 centiméteres óriásokhoz képest csupán alig 10 centiméter hosszú törpék. A botsáska hímje rendkívül ritka, úgyhogy fajuk a férfi híjával hamar kipusztulna, ha a Természet nem segítene valahogy ezen a hiányon. A nőstény botsáskák azonban olyan petéket raknak, amelyek megtermékenyítés nélkül is fejlődésnek indulnak és anyányi állat - csak nőstény - lesz belőlük. Igy szaporodnak nemzedékek hosszú során keresztül és csak nagyritkán fejlődik közöttük egy-egy hím, amely - kézrekerítése esetén, - mint múzeumi ritkaság bekerül valamelyik tudományos rovargyüjteménybe.

A kertészkedők és mezőgazdák kellemetlen ismerősei - a levéltetvek is - hím nélkül szaporodnak. Tavasszal a nőstények csupa nőstényállatot hoznak a világra; a fiatalok tíz nap mulva már ismét szaporodásra képesek és ismét csak nőstényeket szülnek. Legtöbbször ezek a nősténygenerációk szokták a növények fiatal hajtásait vastagon ellepni, úgyhogy a gyenge hajtás már messzire feketéllik a sok levéltetűtől. A bokron barangoló hangyák azután megkeresik ezeket a levéltetűvel belepett hajtásokat, hogy a levéltetveket „megfejjék”, vagyis az édeskés bőrváladékukat nyalogassák.

De a zoologusok boszorkánykonyhájában sikerült meg ennél is csodálatosabb dolgokat megfigyelni. Egyes állatok, például a tengeri sünök, petéjét dörzsöléssel, apró üvegtűk hegyének érintésével vagy vegyi anyagokkal anélkül is fejlődésnek lehet indítani, hogy természetes úton megtermékenyülnének. Az ilyen mesterséges úton fejlődésnek indult petéből éppenolyan állat lesz, mintha rendes körülmények között termékenyült volna meg.