Dtum
Login with Facebookk
1943 | Május

Hét albizottságban dolgozik a Magyar Gazdaságtájékoztató Bizottság

Néhány héttel ezelőtt félhivatalos közleményből szerzett a közvélemény tudomást arról, hogy a pénzügyminiszter kezdeményezésére az egyes minisztériumok államtitkárainak, valamint a Nemzeti Bank, a Statisztikai Hivatal és a gazdasági csúcsszervezetek vezetőinek részvételével megalakult a Magyar Gazdaságtájékoztató Bizottság.

Az új szervet az az elgondolás hívta életre, hogy az említett tényezőket valamiféle munkaközösségbe kell összefogni, amely munkaközösség azután a hasonló külföldi szervezetek magyar partnere lehessen. Ez az eredeti elgondolás azután akként módosult, hogy meg kell alkotni a magyar gazdasági élet konzultációs szervét, amelyet a kormány adott esetben, fontos kérdések megvitatásánál, a közös álláspont kialakítására igénybe vehet.

A Magyar Gazdaságtájékoztató Bizottság,
amelynek elnöke, mint ismeretes, Kállay Tibor lett, időközben megkezdte munkáját. Az elvégzendő különböző feladatokat külön albizottságok vállalták magukra, mégpedig a következők:
Bizonyos klíringkérdések: elnök Fabinyi Tihamér, előadó: Knob Sándor
Árstabilizáció: elnök Fabinyi Tihamér, előadó Surányi-Unger Tivadar
Átmenetgazdaság: elnök: Czettler Jenő, előadó Varga István
Pénzügyi kérdések: elnök: Czettler Jenő, előadó Judik József
Dunai forgalmi problémák: elnök Gyulay Tibor
Timföld- és aluminiumgyártás: elnök Haggenmacher Henrik
A tengeriszárnak rostanyagként való felhasználása: elnök Khuen-Héderváry Károly gróf

Az albizottságok tevékenysége igen serényen folyik,
sőt már ott tart, hogy egyes konkrét kérdéseket a Gazdaságtájékoztató Bizottság május 23-án tartandó plenáris ülése elé terjeszthet, ahol ezek a kérdések együttes megvitatásra kerülnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98