Dtum
Login with Facebookk
1943 | November

A Nagykovácsy SE nyerte a női I. oszt. kosárlabda-bajnokságot

Bátky Zsigmondné szakvezető nyilatkozik a csapat sikeréről

Befejeződtek a kosárlabda bajnokságok, a hölgyeknél. Az első osztály végeredményeként a Nagykovácsy Sport Egyesület végzett az első helyen. Pedig nem is olyan régen alakult ez a csapat. Három évvel ezelőtt. Nagykovácsy Milenkónak, a hatalmas üzletház tulajdonosának óhajára kezdődött meg a szervezkedés.

Bátky Zsigmondné vette kezébe a csapat szakirányítását. Az összetoborzott tisztviselőnőkből és elárusító kisasszonyokból három esztendő alatt bajnokcsapatot nevelt. Vajon hogy volt ez lehetséges? Két tényező játszott közre. Az egyik a vállalat sportszerető vezetőjének Nagykovácsy Milenkónak én fiának, Ivánnal; nagy anyagi és erkölcsi támogatása, valamint Bátky Zsigmondné szakszerű vezetése.

Fenn, a Kosárlabda Szövetségben vagyunk, amikor kezünk ügyébe kerül a tabella. Gondolunk egyet és máris a fehérúti iskolában vagyunk. Éppen edzés közben találjuk a bajnokokat. Bátky Zsigmondné nagy lelkesedéssel oktatja leányait, öt percre elragadjuk tanítványaitól, hogy meghallgassuk, vajon hogy sikerült három év alatt a „semmiből” bajnokcsapatot nevelni.

- Három évvel ezelőtt, amikor kezembe vettem a csapat szervezését, mint jó kezdőkhöz illik, a harmadik osztályban kezdtük el mi is. A következő évben azonban már a második osztály átugrásával az első osztályba osztottak be bennünket. Az idén, végig nagyszerű játékkal, megnyertük a bajnokságot a BBTB előtt.

- Ez tehát a húrom év rövid története, de vajon Nagyságos Asszony miben látja a siker titkát?

- Elsősorban abban, hogy az üzletház sportszerelő tulajdonosa, Nagykovácsy Milenkó őméltósága mindenkor és mindenben a legmesszebbmenően támogatott bennünket. Sőt legutóbbi mérkőzésünkön személyesen is megjelent és a mérkőzés végég boldog örömmel gratulált a lányoknak az elért sikerhez. A másik dolog, amit szeretitek megemlíteni, annak ellenére, hogy a tisztviselőnők és elárusítók is játszanak a csapatban, teljes az összhang és a bajtársiasság. Itt látszik meg a sport igazi mély értelme.

- Hogyan készítette elő csapatát a mérkőzésekre?

- Hetenként kétszer edzettünk a fehérutcai iskolában. Én magam is együtt dolgoztam a lányokkal, hiszen a mérkőzéseken is játszottam. Elsősorban a gyorsaságra fektettem a fősúlyt. Emellett azonban nem hanyagolom el a kosárra dobálási és labdakezelést sem.

- Remélem, hogy sikerül továbbra is együtt és egységesen, minden zökkenő nélkül készülni a következő versenyévadra és újabb bajnoki babérokkal díszíteni a Nagykovácsy nevet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A bajnokcsapat - Adorján Mária, Bátky Zsigmondné, Fekete Ilona, Kiss Edit, Balogh Erzsébet, Dombó Jánosné, Kövér Ilona, Pók Jolán.jpg Bátky Zsigmondné, testnevelő tanár.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98