Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1944 | Február

Nagyszerű sportot hozott a BKE 75 éves jubiláris nemzetközi műkorcsolyázó bemutatója

A jégünnepély nemzetközi részében a körök lefutása után Musilek Mártának, Strauch-Noack, valamint a Ratzen-Hoffer kettősnek és Fabernek volt nagy sikere. A két páros között árnyalatnyi tudásbeli különbség volt. Musilek Márta tudásán kívül egyéni bájával ragadta meg a nézőket.

Faber futásán látszott, hogy megérdemelten nyerte az idei férfi bajnokságot. Kűrje, ha nem is volt olyan tartalmas, mint Király Edéé, de nagyszerűen sikerült. Nagy tapsot kapott külső holdutáni terpeszugrásáért.

A műsor második részében a táncbemutatón a modern táncok domináltak. Nagy sikere volt Müller Magdalénának, aki Brahms „magyar táncát” adta elő. Rajta kívül azonban a többiek is kivették a sikerből a részüket, mert szinte valamennyi versenyzőnek ismétlést kellett adni.

A közönség legtöbbször a Strauch-Noack párt hívta a „lámpák elé”, annyira tetszett a konga és foxtrott összetételű mozgásban leegyszerűsített, de mégis tökéletes táncuk. A magyar versenyzők közül Botond Györgyi magyar tánca, Saáry Marika pörgőtánca, Bódy Marika napsugártánca és Király Ede spanyoltánca is sok tapsot kapott a nézőktől.

A bemutató után a külső megjelenésével külön sikert elért a bájos mosolyú Musilek Mártával és a szőke Faber Horsttal beszéltünk.
– Botond Györgyi, a Saáry testvérek és Kékessy Andrea különleges tudással rendelkeznek – mondja Musilek Márta – Király Ede tudásbeli fejlődését már Bécsben észre lehetett venni. Véleményem szerint a hölgyversenyzők közül Saáry Marikától és Kékessy Andreától várható a legnagyobb fejlődés.

Faber Horst véleménye hasonló:
– Király Edében még sok lehetőség van, a mostaninál is nagyobb tudás elérésére és ez azért is biztosra vehető, mert ezt fiatal kora miatt joggal remélni is lehet. Párosuk Kékessyvel még nem tökéletes, azonban véleményem szerint, egyesben ma Király egész Európában verhetetlen. Kár, hogy ebben az évben elmaradtak a nemzetközi versenyek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Musilek Márta és Faber Horst nagysikerű bemutatója.jpg Olbricht Gudrun, Berlin ezévi bajnoknője.jpg Ratzenhofer Herta és Ratzenhofer Emil, az ezévi német műkorcsolyázóbajnokpár.jpg
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kis gazda rovat Kis gazda rovat
Nagyon fontos dolog, hogy a fa koronája ne túlságos sűrű legyen,...
Szerecsen mosás Szerecsen mosás
Mindenfajta szerecsennek forró vágya: fehérre mosatni. Már tudniillik...
Mégis mozog a föld vagy szociálpolitikai labdajáték Mégis mozog a föld vagy szociálpolitikai labdajáték
Igen, mozog a föld, megmozdult a magyar föld, amelynek színén a...
A kanonok úr, aki megforgatta a mindenség rendjét A kanonok úr, aki megforgatta a mindenség rendjét
Az emberisig túlnyomó nagy része - úgy az, amely az Ószövetség, mint...
Apróságok Apróságok
Kairóból írja a Notesz egyik olvasója: A közelkeleti háborunál is...
Poincaré Raymondné Poincaré Raymondné
Poincaré, az uj francia köztársasági elnök, mint hírlik, rendkívül...
A világ legdrágább festménye A világ legdrágább festménye
A világ legdrágább festményét, Rafaelnak a Blenheimi Madonna név...
Pilsudszky terrorja elsöpörte az ellenzéket a vasárnapi lengyel választáson Pilsudszky terrorja elsöpörte az ellenzéket a vasárnapi lengyel...
Vasárnap reggel 9 órakor kezdődött egész Lengyelországban a saim...
Festetich gróf esete
Gróf Festetich Györgyről a következő érdekes leleplezést közli egy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98