Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

A deportálásokról vall a véreskezű Endre László

Már áprilisban elhatározták, az ország „megtisztítását” a zsidóságtól

Félórás késéssel, fokozódó érdeklődés mellett folytatta a Népbíróság Endre László kihallgatását. Az elnök a deportálások elrendezésére vonatkozólag tett fel kérdéseket Endre Lászlónak, aki elmondotta, hogy április 7-én vagy április 19-én a kormány elhatározta a magyar területek megtisztítását a zsidóságtól.

Ezt megelőzte számos értekezlet, majd Endre László a vidék különböző városaiba utazott, így Szegedre, Siófokra, Szatmárnémetibe, Marosvásárhelyre, Nyíregyházára, Miskolcra, Székesfehérvárra, ahol összehívta a főispánokat, alispánokat, katonai és csendőri vezetőket, a közigazgatási főtisztviselőket. Itt döntötték el a zsidóság sorsát.

Az értekezletek eredménye mindenkor a gyűjtőtáborok azonnali felállítása volt. Endre László vallomása szerint a zsidóság gyűjtését az értekezlet után nyomban megkezdték.
Órák alatt megtörténtek a szükséges intézkedések, a zsidóságot csendőrszuronyokkal kényszerítették, otthonaik azonnali elhagyására, majd az értekezleten megállapított helyekre összpontosították őket.

Gyalogszerrel, szekereken indították el a százezreket bizonytalan sorsuk felé. A hevenyészett gyűjtőtáborokban még a legelemibb eszközök sem álltak rendelkezésre. Öregek, fiatalak, karonülő csecsemők pusztultak el a vándorlások során. A halálozások ijesztő képet mutattak. Járványok ütöttek ki.

Az elnök ezután Endre László elé tárta azokat a rendeleteket, amelyeket ő ellenjegyzett, és amelyeknek szülőatyja Baky Lászlóval együtt ő volt.
Endre hosszasabban vizsgálta az elébetárt okmányokat, beismerte, hogy azoknak tartalma megfelel a valóságnak.
Endre László ma már sokat engedett eddigi hetykeségéből, sokkal megtörtebbnek látszik, hangja fátyolozott. Az elnök kérdéseire alázatos hangon válaszolt. Szakállal benőtt arca falfehér, álmatlan éjszaka nyomait viseli.
Az elnök ezzel befejezte a gyűjtőtáborok felállítására vonatkozó kérdéseit, majd áttért a deportálásokra.

Endre László ugyanúgy, mint tegnap, megmaradt abbeli vallomása mellett, hogy a deportálás gondolata részben a németektől indult ki.
Eichmann német generális, a Magyarországra kiküldött zsidótlanítási biztos többször látogatta meg őt hivatalában és sürgette a zsidók eltávolítását.

Nagy meglepetésre Endre azzal védekezett, hogy többször járt a kormányzónál, aki kifejezetten utasította, hogy a lehető legrövidebb időn belül eleget kell tenni a német kívánságuknak, mert a német nyomás csak ebben az esetben fog enyhülni.
- Kijelentette Horthy – vallotta Endre - , hogy amennyiben a zsidótlanítás megtörténik, abban az esetben szuverenitásunkat visszakapjuk.
A zsúfolásig telt padsorokban a közönség feszült érdeklődéssel hallgatta a legvéresebb kezű nyilas haramiának, Endre Lászlónak további vallomását.
A tárgyalás tart.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98