Dtum
Login with Facebookk
1945 | Október

Lefoglalták a luxushelyek összes készletét

Szerdán este bekövetkezett a pesti lokálok bezáratása. Bár ez az intézkedés már hetek óta a levegőben lógott, az érdekelteket mégis meglepetésszerűen érte a hatóságok fellépése. Az utolsó pillanatig azt hitték a lokáltulajdonosok, hogy ügyükben kedvező fordulat, illetve halasztás történik. Közbeléptek ugyanis az éttermi munkások, a szakszervezet, az Artista-Egyesület, a Zenész-Szövetség s az illetékesek azt remélték, hogy a közbelépések révén sikerül üzemüket – ha nem is régi alapon – megmenteniök.


Szerdán este, amikor a lokálok éppen kinyitottak, több ilyen luxushely előtt hatósági autó állott meg, két belügyminisztériumi és két rendőrtisztviselő sietett be a helyiségbe, s közölték, hogy a lokált bezárják, a készleteket lefoglalják. A közönséget azonnal el kellett távolítani, a zenészek, szereplők utasítást kaptak, hogy hangszereiket, illetve ruháikat vigyék el, mert később erre módjuk nem lesz, miután a helyiségeket lepecsételik.


Igy folyt le az eljárás Budapest két legnagyobb mulatójában, az Arizonában és a Palais de Danceban is, azután a belváros zenés lokáljaiban, a Broadway-bárban, a Váci-utcai Pax-mulatóban – amelyet két nappal ezelőtt új tulajdonos vett át – a nemrég elkészült Cafe de Paris-ban – tulajdonosai ötmillió pengőt költöttek rá – a Savariaban, az utóbbi időben sokat szereplő My Dear-ben, az Aranykéz-utcai Colonial-bárban, a Marx-téri AKV-Caffé-bárban és még más helyen.


A legtöbb helyen főleg italokat találtak nagymennyiségű pezsgőt, konyakot, bort, azonkívül bablőrét és egyéb luxuscikkeket, élelmiszert csak elenyésző mennyiségben találtak ezeken a helyeken, mart konyhát a legtöbb helyen nem vezettek.


Egyelőre még nem történt intézkedés arra vonatkozólag: mi lesz a lefoglalt készletekkel, a helyiségekkel s mindenekelőtt a kenyerüket vesztett sokszáz alkalmazottal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98