Dtum
Login with Facebookk
1945 | Október

Németh Béla hatalmas fölénnyel nyert a mezei bajnokságot

Jeszenszky az ifjúsági, Sallai Erzsébet a női bajnok

Harmatcseppek csillognak a reggeli napsütésben az új lóversenytér fűszálain. Színes triós ifjak és lányok szaladgálnak a nedves gyepen. Izgalom, számítgatás, remény és borúlátás – a mezei bajnokság megszokott, parázs hangulata érzik a levegőben. Az idei viadalon ugyan jóval kisebb a résztvevők létszáma, a vonatkorlátozás miatt hiányoznak a vidékiek, a harci kedv azonban a régi.

A Vasasnál Garay miatt panaszkodnak. A jeles bajnok furunkulusokkal bajlódik, nem tud elindulni. Ezért így is bizakodnak a fiúk. A nőknél Fekete Ilona távolléte tűnik fel. Az ifjúsági verseny megkezdése előtt Garamszegi, a Testvériség vezetője mondja:
– Igen szorgalmasan készülődtek ifjúsági versenyzőim épp ezért különösen fáj, hogy az újság meg sem emlékezett rólunk, de majd most megmutatjuk.

A versenybíróság elfoglalja a helyét, s már indul is az ifjúságiak 29 főnyi mezőnye. Azonnal az újpesti Jeszenszky vág az élre. Az élcsoport közel fél távig vele tart, aztán egyre jobban szétszakad a mezőny és Jeszenszky egyre növelve előnyét, biztos győztesként szakítja el a célszalagot. Ez a harmadik ifjúsági bajnoki győzelme ez idén.

Magyarország 1945. évi ifjúsági bajnoka: Jeszenszky László UTE 10:39 mp. 2. Stelczer Ervin Cs. MTK 10:48 mp. 3. Pénzes Gyula EMTK 10:56 mp. 4. Szalay Rp. MaDISz 11 p. 5. Ruzsovszky (Testvériség) 11:20.6 mp. 6. Szántay MTE 11:27.6 mp. 7. Jenőváry BKTE, 8. Dinnyés (Testvériség) 9. Pusztai (Testvériség) 10. Bucsányi (Testvériség).
Csapatbajnok: Testvériség 24 pont, 2. MTE 44 pont. 3. UTE 52 pont.

Sallai biztosan nyer

A nők 1000 métert futnak. Sallai indulás után azonnal élre fut. A többiek nem tudnak lépést tartani vele. Fokozatosan elhúz és keményen hajrázó ellenfelei előtt könnyedén fut be a célba.

Magyarország 1945. évi női mezei futóbajnoka: Sallai Erzsébet (ÓBSE) 3:59 mp. 2. Horányi Irén (ÓBSE) 4:02.6 mp. 3. Körmöczi Irén (Testvériség) 4:13.6 mp. 4. Hermann (ÓBSE) 4:16.6 mp. 5. Egri (ÓBSE) 4:19 mp. 6. Horváth Erzsébet (V. M. Egyetértés) 4:34.4 mp. 7. Horváth Edit (V. M. Egyetértés) 8. Halász (V. M. Egyetértés) 9. Melikánt (UTE) 10. Horváth (UTE), 11. Juhász (V. M. Egyetértés).
Csapatverseny: 1. ÓBSE 6 p. 2. V. M. Egyetértés 15 p.

Németh nagy iramát Szegedi csak 3000 méterig bírja

Negyvennégy futó sorakozik fel a felnőttek 6 km-es versenyére. Az indulóhely 1000 méterre van a célból, innét még kétszer futnak körbe. Ezer méter után már kialakul az élcsoport. Váczi vezet Németh, Rátonyi, Szegedi, Gyergyói, Molnár, Hires és Fekete előtt.

A többiek már itt kezdenek leszakadni. Kelen valahol a 15-ik hely táján fut. Németh Béla azonban most belevág, irgalmatlan iramot diktál. Ezt csak Szegedit bírja. Ő is csak 3000 méterig. Itt le-leszakad pár lépés után felzárkózik, de apró lépéseivel nem sokáig bírja.

Az utolsó kör előtt, 3500 méternél közel negyven méterrel vezet már a veterán bajnok. Itt még Rátonyi a harmadik. De neki is hosszú ez a táv. Németh egyes gyúrja és messze a mezőny előtt, a második Szegedit több mint 150 méterrel megelőzve, fut be a célba. Pompás formában van!

A harmadik helyért Híres és Bíró vív igen kemény harcot, az ötödik helyre nagy meglepetésre az ifjú műegyetemista, Fekete fut be. Nagy izgalom kíséri a további befutást. Hajszálon dől el, ki lesz a csapatbajnok, a Vasas, vagy az ÓBSE? Egyetlen ponttal a Vasas kerül ki győztesként a nagyszerű párharcból.

Magyarország 1945. évi felnőtt mezei futóbajnoka:
Németh Béla (MTE) 21:02.6 mp. 2. Szegedi Ferenc (Testvériség) 21.29 mp. 3. Híres László (UTE) 21:37.8 mp. 4. Bíró (Vasas) 21:38.8 mp. 5. Fekete (MAFC) 22.03 mp. 6. Rátonyi (ÓBSE) 22:05.2 mp. 7. Ujvári (ÓBSE) 22.11 mp. 8. Kelen (Vasas) 22:15.6 mp. 9. Váczi (BRE) 22.17 mp. 10. Lendvai (Vasas) 22.26 mp.
Csapatbajnok: Vasas 50 p. 2. ÓBSE 51 p. 3. Testvériség 72 p. 4. BRE 94 p. 5. UTE 97 p. 6. MTE 101 p.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98