Vive! Hoch! Éljen!

Egy dachaui szemtanu elmondja, hogyan ünnepelték Blumot, Daladiert és Schuschniggot

Tegnap érkezett haza dr. Kussbach Ferenc, a dachaui gyűjtőtáborból. Dr. Kussbach elmondta lapunk munkatársának a pokoli kínzásokat, a szörnyűségeket s a testi – lelki megaláztatásokat, melyeken átestek mindaddig, míg elérkezett április 25.

- Április 26- án – mondotta dr. Kussbach- a dachaui koncentrációs tábor valamennyi lakóját az „Appelplatzra” vezényelték. A mintegy 25- 40 ezer ember előtt- dacára a legszigorúbb hírzárlatnak és „érintkezés cenzúrának”- már nem volt titok az amerikai hadsereg villámgyors előretörése és minden napra várták a felszabadító katonák jövetelét. Villámcsapásként érte a hír a végképpen kimerült és elcsigázott foglyokat, mikor az Appelplatzon kihirdették előttük Himmler személyes parancsát:
„A tábor egyik fele, a zsidók, lengyelek, oroszok és néhány magyar még a mai nap folyamán megindul az Innsbruck melletti Ötz- völgybe. A tábor másik fele holnap délután indul útnak. Ott mindannyiótokat agyon fogunk lőni. A lőszerkocsikra pakoljatok fel, ti húzzátok majd!”

A parancs kihirdetése után felnyitották a gondosan őrzött bunkereket. A morajlás és megdöbbenés hangja zúgott végig a dermedt tömegen. Sápadt arccal, összetörve, rongyokban rosszarcú SS- katonák között feltűnt Léon Blum, Daladier, Kurt Schuschnigg és néhány prominens osztrák, francia politikus alakja a bunkerek ajtajában. Lassan tuszkolták őket a menet élére, s ekkor a sokfajta nemzet sokajkú gyermeke, a lengyel katona, a francia zsidó, a belga demokrata, az északi népek „megbízhatatlanjai” és a magyar hazafiak, egy emberként kiáltották fel. Ünnepelték a demokrácia, a szabadság és függetlenség politikusait. Feledve a szörnyű kinokat és a közeli pusztulást, minden ember a maga nyelvén kiáltotta: Vivr! Hoch! Éljen!...

A diplomaták kis csoportja hamarosan eltűnt az éljenzők szeme elől. Azután megindult a halálmars Ötztal felé, hogy itt, az Alpoknak ebben a csendes völgyében egy- egy ólomgolyóval oltsák ki az annyira megkínzott, de még reménykedő emberek életét. Kétnapi borzalmas menetelés következett, mikor az egyik domb mögött feltűnt az első Sherman- páncélos…

A többit már csak szaggatott szavakkal, könnyezve meséli el. Az amerikai katonák vendégszeretete, az út hazafelé és az itthoni tájak- úgy érzi, mégis- új erőt adnak a barbár pusztítás és rombolás utáni újjáépítésre.