Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Egy pesti bérpalota élete 1946 márciusában

Anker-köz 1-3.

Mint a kutató, aki górcső alá helyezi a mikróbákat, hogy tanulmányozza a sejtek életét: úgy írjuk meg mi is ezt a riportot – a fővárosról.


Kiválasztottunk egy bérpalotát. Ennek a háznak a mai helyzetét, lakónak sorsát, baját, gondját, problémáit nézegettük... Egy „csepp” a háztengerben az Anker-köz 1-3. számú ház, amelyet Anker-palota néven ismernek a város emberei. Lássuk tehát, hogyan élnek az Anker-palotában.

Háborús károk az épületben

Körüljárjuk a házat. Sok szép üzlet. A legtöbb textilbolt. Az egyik üzlet társtulajdonosa Rátkai Mártonné, a színművész felesége. Kevés az áru általában és aránylag hideg van a boltokban. Kályhákat állítottak be, mert a ház központifűtéses berendezése elpusztult. A csöveket kivezetik az udvarra, vagy utcára. A ház udvarán – romtörmelék. Felmegyünk a legfelsőbb emeletre. Csúnya látvány. Két kis torony volt a palota jellegzetessége. Rombadöltek. Az ötödik emelet elpusztult, csak a mosókonyha maradt ép. A padlás ankerközi oldala összeomlott. Három lakás teljesen megsemmisült a házban, két másik lakást rendbe lehetne hozni, ha akadna rá valaki.. Az ostrom alatt minden ablak betört. A károk 10 százalékát rendbehozták ablaküveggel. A többi – pótanyag. Papír vagy deszka. Négy lakás ma is beázik esős időben, de a háztetőt deszkával és kátránypapírral ideiglenesen megcsinálták, hogy az időjárás viszontagságai ellen megvédjék a lakókat.

Akik eltüntek...

A félemeleti és elsőemeleti irodákon kívül, huszonhárom család lakik a házban 61 lélekszámmal. A nyilas időkben Kabay házgondnok (eltűnt), összeszedte a zsidók ingóságait, amelyekből természetesen sok minden eltűnt. Ő vitette el a zsidókat. A volt lakók közül dr. Forster orvosról, Wallner Róbert vezérigazgatóról és dr. Szondy Lipótról még nincs hír. A házban lakók közül dr. Berkovics Rafael ügyvéd fia még nem adott magáról életjelt. Martin József fia fogságba került és eltűnt a volt házfelügyelő katonafia is. Négy új lakó került a házba az ostrom óta. Kálmán, az ismert fotóművész, aki Brenner Lajos (elköltözött) lakásában dolgozik; Ferenczy Béla, aki Baross tűzoltófőparancsnok megüresedett lakását foglalta el, dr. Hegedüs orvos és még egy család – Kuncz Oszkár, Svájcban tartózkodó bútorgyáros lakásában. Összeköltözés is történt (romlakás miatt).

A nyilas viciné

Új házfelügyelő van. A régi 25 évi szolgálat után abbahagyta a foglalkozását és visszavonult Pestkörnyékre. Az új házmester elmesélte, hoy tíz után nem jár haza senki. Nincs vice-lakás. A régi viceházmester katona volt, de feleségét – nem igazolták. Volt okuk rá. Az új viceházmesterné, egy idősebb néni, aki a kapufülkében lakik. Kétszer is betörtek hozzá. Először az ágyneműjét vitték el, a héten pedig 180.000 pengő megtakarított pénzecskéjét. Nehéz napok vannak. E héten 8 csőrepedés történt az első emeletig, a fagyások miatt.

Uj arcok

Több német cég volt az Anker-palotában. Az irodákban javarészt új emberek ülnek. Főleg biztosítóintézeti irodák vannak a házban. A háztartási alkalmazottak száma aránylag igen csekély. Ott olvassuk a kapualatti iraton, hogy a bizalminak ki adta vissza az élelmiszerjegyét. Öten nem kapnak hatósági élelmiszerjegyet. Ki azért, mert háztartási alkalmazottat tart, ki pedig azért, mert – nagykereskedő.
Ime, az Anker-palota keresztmetszete.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98