Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1902 | Július

A csúfság diadala

Érdekes néhány esetről ír egy angol folyóirat. A City egy gazdag kereskedője, ki néhány esztendővel ezelőtt halt meg, borzasztóan rút ember volt.

Hatvan évvel ezelőtt került Londonba és állás után látott. Hetekig járt és ajánlkozott mindenfelé – eredménytelenül, míg végre megtudta, hogy egy nagy czégnél kifutó-legényt keresnek. Erre az állásra azonban annyi jelenkező volt, hogy kevés reménynyel ment ajánlkozni.

 

Sokan voltak ott – mondja a kereskedő – a mégis azzal fordult hozzám a főnök :
- Elég csúnya vagy ahhoz, hogy becsületes légy! És felvett. Szorgalmas voltam, kitartottam húsz esztendeig becsülettel és – társa lettem a czégnek.


Az angol bíróság néhány esztendővel, - ugyancsak a rútságból kifolyólag – tárgyalt egy örökösödési pört. Dr. M. egy gazdag özvegyasszonyt kezelt s mikor az asszony meghalt, az orvosnak testálta egész vagyonát. Az örökösök megtámadták a végrendeletet és igazolták a gazdag özvegy levelében igazságukat. A levélben pedig körülbelül ez volt :

 

DR. M. rendkívűl rút ember, de kellemes azért, mert a férjem nem féltékeny rá.* A bíróság már a végrendeletet támadóknak javára akart ítélni, mikor az orvos ügyvédje utalt a végrendelkezés egyik pontjára, mely így hangzott :

 

Kárpótlásul azért a nyers modorért, amelylyel sokszor megbántottam Dr. M. –et, ki ilyen bánásmódot nem érdemelt, mert ő volt az egyetlen férfiu, kivel beszélnem szabadott!

Dr. M. rútságának köszönhette óriási vagyonát.


Egy gazdag angol örökösnő kimondotta, hogy csak olyan férfi lehet a férje, kitől a sors minden szépet megtagadott. Kikosarazott egy csomó gazdag és előkelő kérőt, aztán egy végtelenűl szegény ördögnek lett a felesége.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Esketés a halálos ágyon Esketés a halálos ágyon
Megható esküvő történt e hó 20-ikán Debrecenben. Hoholics Mihály és...
József Attila versei - Döntsd a tőkét, ne síránkozz József Attila versei - Döntsd a tőkét, ne síránkozz
A tizenhétéves József Attila első kötetével (Szépség koldusa)...
Elveszti-e értékét a „sárga fém” Elveszti-e értékét a „sárga fém”
Európai megfigyelők szerint az amerikai nép most került körülbelül...
Vasúti sztrájk Francziaországban Vasúti sztrájk Francziaországban
A vonatokat a nyilt pályán fogják hagyni az utasokkal, a podgyásszal...
Rády József nyerte Magyarország kardvívóbajnokságát Rády József nyerte Magyarország kardvívóbajnokságát
Vasárnap délután 4 órán át tartó kemény viaskodás után dőlt el...
Meg kell állitanunk középosztályunk ijesztő pusztulását és romlását Meg kell állitanunk középosztályunk ijesztő pusztulását és...
Gróf Bethlen István miniszterelnök vasárnap délelőtt nyitotta meg a...
Vibrácziós fejdörzsölőgép Vibrácziós fejdörzsölőgép
A fejdörzsölés szó nem fejezi ki teljesen ugyanazt, a mit a franczia...
Tömeges betörőfogdosás Tömeges betörőfogdosás
A rendőrség – mint tudjuk – időnként razziákat szokott...
Nemzetközi mérkőzések Nemzetközi mérkőzések
WAF – MTK 3:2 (0:1) Bécsben, a hütteldorffi pályán folyt le a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98