Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

3150 embert lincseltek meg

Chicagóban megjelenő *Tribune* statisztikai kimutatása szerint a legutóbbi 20 esztendő során 3150 embert lincseltek meg az Egyesült-Államokban. Az áldozatok tulnyomó része néger volt. Kivált a déli államokban olyan lelketlen kegyetlenséggel űzik a lincselést, hogy a barbár idők elszégyelhetik magukat a XX-ik századdal szemben. 3150 áldozat után végre-valahára kezd egy kis visszahatás támadni.

 

Alabama tartomány egyik városában volt annyi merészség az ügyészben, hogy egy lincselés 12 tettesét törvénybe idézze s volt bárorsága az esküdtszéknek, hogy az egyik vádlottat életfogytiglani fogházra, két társát pedig 10-10 évi börtönre ítélje. Ez egyébként az első eset még így is, hogy akadt Amerikában törvényszék, a mely büntetéssel meri sulytani a lincselőket.

 

Persze azért kétes, hogy kénytelenek lesznek-e az elítéltek végigszenvedni büntetésüket, mert ítéletük fellebbezés alá kerül, sőt még a kormányzó is megkegyelmezhet nekik. Lehet, bárha nem hisszük, hogy észretéríti ez az elítéltet az eszeveszett embereket.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Lincselés
Tatár Anita

A „lincselés” szó William Lynch nevéhez kötődik. Kivégzést, gyilkosságot jelent, amelyet jogos büntetésnek tekintettek.


Előzménye az 1782. szeptember 22-én Pittsylvania megyében megkötött egyezmény, amelynek értelmében törvényszegőket üldözhettek, kínozhattak, gyilkolhattak bűntetlenül.
A lincselés áldozatai főként ártatlan feketékből álltak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98