Dtum
Login with Facebookk
1931 | November

Albrecht főherceget testvérei ki akarják zárni a Habsburg – házból

Föltűnést keltő cikket közöl a bécsi Neues Wiener Journal arról az akcióról, amelyet Albrecht főherceg hat nővére indított egyetlen fivérük ellen. Albrecht nővérei ugyanis, akik közül az egyik egy Hohenlohe Schillingsfürst herceg felesége, arra akarják Zita királynét, illetve Ottó királyt rábírni, hogy Albrechtet, miután polgári házból nősült és feleségével egyházilag még mindig nem esküdött meg, zárja ki a Habsburg –Lotharingiai házból.

 

Az indoklásnak, amely ellen Albrecht főherceg arra hivatkozik, hogy ő a Szentszéknél már régen eljárt azirányban, hogy feleségének Rudnay volt szófiai magyar követtel kötött házasságát felbontsák, hogy ő egyházilag is megesküdhessen vele, érdekes háttere van. Albrecht főherceg esetleges kizáratása ugyanis a Habsburg – házból sulyos anyagi következményekkel járna a főhercegre, mert ez esetben nagyatyjától, az öreg Albrecht főhercegtől örökölt óriási vagyonát elvesztené, azt a fönnálló statutumok szerint egyenlő arányban nővérei között osztanák szét.


Az Albrecht elleni akciónak Hohenlohe Schillingsfürst herceg áll az élén, aki a bécsi lap szerint azért tartja sürgősnek Albrecht egyházi esküvőjét, illetve annak lehetetlensége esetén sógorának a Habsburg – házból kizárását, mert a főherceg felesége örvendetes családi esemény előtt áll, ami az óriási vagyonnak további sorsát az Albrechtre is érvényes magyar örökösödési törvények értelmében végleg eldöntené. Albrecht természetesen pillanatra sem szűnt meg a Szentszéknél szorgalmazni felesége első házasságának fölbontását, ennek érdekében a főherceg felesége a református hitről a katolikus hitre is áttért.


Albrecht főherceg nem tartózkodott vasárnap Budapesten, birtokán, Magyaróváron volt, ahonnét hétfőn délelőtt érkezik vissza a fővárosba, az ő nyilatkozatát tehát a szenzációs bécsi közlés ügyében, sajnálatunkra, nem ismertethetjük…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98