A tervszerű vízgazdálkodás a reformkorban kezdődött Magyarországon. Az ország általános
fejlesztésének egyik nagy akadályát jelentette a folyók és általában a vizek elhanyagolt
állapota. A hatalmas területeket elöntő áradások magát az emberi megtelepedést nehezítették
meg, a mezőgazdaságról már nem is beszélve. Amikor a folyók visszahúzódtak, nagy
mocsaras vidékek maradtak vissza utánuk, amelyek komoly akadályai voltak a szárazföldi
közlekedésnek – merthogy már a szárazföld fogalmát is kérdésessé tették. Ugyanakkor a
folyókon hajózni is csak korlátozottan, szakaszosan lehetett.

Ezért a 19. században az árvizek elleni védekezést és a folyók szabályozását tartották a
legfontosabb, legsürgősebb feladatoknak. A folyók mentén gátakat emeltek tehát, és magukat
a folyómedreket is kimélyítették, a partokat helyenként megerősítették, vagy éppen a
kanyarok átvágásával új medreket alakítottak ki. Igen jelentős volt az átvágások
következtében létrejött rövidülés például a Tisza esetében, ami egyben azt is jelenti, hogy
jóval nagyobb lett az Alföldön a művelhető földterület.

A Vásárhelyi Pál, majd halála után Pietro Paleocapa lombard-veneziai vízépítési főigazgató
irányításával elvégzett munkák minden előzetes várakozást felülmúltak. Egyes számítások
szerint mintegy négymillió hektár volt a „a vizek kártételeitől megmentett terület nagysága”,
és az eredményekkel kapcsolatban megfogalmazódott a „második honfoglalás” minősítés is.
Voltak persze tévedések, hibás elképzelések. A megváltoztatott folyók viselkedését nem
mindig lehetett kiszámítani, és ennek emberéletek, városok pusztulása is a következménye
lehetett, mint a szegedi árvíz esetében. Összességében azonban ez volt a tizenkilencedik
század egyik legnagyobb, legmaradandóbb és legsikeresebb vállalkozása Magyarországon.

Az itt szerzett vízépítési tapasztalatok tették képessé a magyar mérnököket arra, hogy
vállalkozzanak az Al-Duna – a Kazán-szoros és a Vaskapu – szabályozására, amelynek a
Duna hajózhatóságának biztosításával európai távlatai is vannak. De ezeket a tapasztalatokat
hasznosították a fiumei tengeri kikötő kiépítése során is.