


Közép-Európa egy részén a zsidóság számára kedvező folyamatok zajlottak a 19. században.
A német és az osztrák törvények az 1860-as években befogadták a zsidóságot a polgárok
közé. Magyarországon az évszázad utolsó harmadára-negyedére teljes állampolgári
jogegyenlőséget kaptak, és az állam nem korlátozta gazdasági aktivitásukat sem. Azt, hogy a
társadalom egy része antiszemita, jelezte többek között az európai hírre szert tett tiszaeszlári
per is, de az állami politika ebben nem vett részt. Törekedett ugyan a zsidóság – és minden
más kisebbség – asszimilálására, de nem alkalmazott korlátozásokat vagy erőszakot. Ennek
megfelelően Magyarországon is gazdag városi közösségek fejlődtek ki, részvételük igen
jelentős volt a pénzügyekben és egyes fontos iparágakban is. Fontos szerepet játszottak a
városok kulturális életében is. A zsidóság azonban nem csak gazdagokból állt, megtalálhatók
voltak minden társadalmi rétegben.
Romániában sokkal kedvezőtlenebb volt a helyzet. Az újonnan megalakult állam egyik
legfontosabb célja a nemzetté válás volt, ami nem vált javára semmilyen kisebbségnek sem.
1866-ban az egyesült Moldva és Havasalföld alkotmánya leszögezte, hogy csak a
keresztények rendelkezhetnek állampolgári jogokkal. Hogy ennek alapvető célja nem
feltétlenül a zsidók jogfosztása volt, azt könnyen beláthatjuk ugyan, ha arra gondolunk, hogy
Romániának főként a török birodalommal szemben kellett biztosítania a függetlenségét, de
ettől még a zsidók (is) jogfosztottak maradtak.
1878-ban a berlini kongresszus nyomására Romániának meg kellett változtatnia ezt a
passzust, de még így is csak arra vállalt kötelezettséget, hogy a zsidók egyénileg kérhetik az
állampolgárságot. A mindenható nagyhatalmaknak így már megfelelt az alkotmány, a zsidók
pedig kérték és kérték az állampolgárságot – és meg is kapták, összesen körülbelül 3500
esetben, 1902-ig. Természetesen a zsidóság Romániában is különböző társadalmi és vagyoni
helyzetű csoportokat jelentett, a nagyvárosok vagyonosabb rétegei mellett nagy számban
voltak közöttük szegények is: gyári munkások, vagy a havasalföldi meg a moldvai falvak
boltosai, akik sokszor ugyanúgy éheztek, ahogyan vevőik.
A zsidók kivándorlását Romániából – és más keleti területekről – tehát több tényező is
ösztönözte. A szegényebb kivándorlók sorsa azonban még akkor is bizonytalan volt, ha az
európai zsidó közösségektől kaptak is némi támogatást.



