A „cinikus” (künikosz) szó eredeti jelentése „kutyázó” („kutyát utánzó”) s nagyon is tudatosan választották jelzőül a cinikus filozófia megalapozói.

Szókratész egyik tanítványa és barátja, Antiszthenész (kb. i. e. 440–366) alapította meg ezt az új bölcseleti „szektát” és a világtól való elzárkózás, igénytelenség és tagadás jelszavával gyűjtötte maga köré követőit.

A cinikusok elvetettek minden állami intézményt és minden társadalmi normát, az állatok (kutyák) létformáját tartva az ember számára is egyedül természetes életmódnak. Elsődleges céljuk az volt, hogy a társadalom igazságtalanságaia, fonákságaira hívják fel a figyelmet.

A legismertebb cinikus filozófus Diogenész (i. e. 404–323)volt, akiről számtalan anekdota maradt fenn; a legismertebb talán, hogy egy hordóban lakott. „Furcsaságai” ellenére elveit és életmódját állítólag még Nagy Sándor is elismerte.

A cinikusok közé tartozott még Bión, Telész és Menipposz, akik elsősorban szórakoztató stílusú értekezéseket (diatribákat) írtak; Timón, aki „bökversekben” fogalmazta meg gondolatait; Kerkidazs dallamos verseket írt a vallás elen és a javak igazságosabb elosztása érdekében.

A társadalmi témájú szövegek népszerűségét és gyors terjedését segítette, hogy stílusuk közérthető és szórakoztató volt. Bión azzal is megvádolták ellenfelei, hogy „hetérák cifra ruhájába öltöztette a filozófiát”.