Breton származású volt, Nantesban, Nyugat-Francziaországban 1830-ban született.

Gyermekleánykorában nagyon vallásos, sőt miszticzizmusra hajló volt, miért is szülei arra gondoltak, hogy apáczának adják. Mielőtt azonban ráborúlhatott volna az apácza-fátyol, a nagyon gyors fejlődésű leány mást gondolt s elment Párisba világi tudományokat tanúlni.

A hires Sorbonneon, az első franczia tudományos intézetben tanúlt természettudományokat, melyeket szenvedélyesen megkedvelt. Az 1848-iki forradalom megszakitotta párisi tanúlmányait, de csak rövid időre, mivel nem sokára megint csendes, nyugodt tanyát talált Svájczban, a genfi tó melletti Lausanneban, hol nagy szenvedélylyel folytatta újra ismereteinek gyarapítását.

S itt már nem csak tanúlt, de tanított is. Előadásokat rendezett nők számára a filozófiából s előadásait kezdetben nagyon látogatták. De mikor kisült, hogy Lamareknek, Darwin elődjének az elveit vallja, a hallgatók száma nagyon megcsappant.

A lausannei nők nem nagyon akartak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a magasabbrendű fajok az alacsonyabbrendűektől s így az ember a majomtól származik. Ez azonban épen nem rendítette meg a tudós nőt elveiben, különösen, mivel nemsokára hivatalosan is elismerték tudományos működését, a mennyiben egyik svájczi kanton egy nemzetgazdasági munkáját dijjal tüntette ki.

Két év múlva pedig kiadta Darwin híres munkájának, *A fajok eredeté*-nek franczia forditását, melyet feltűnést keltő bevezetéssel kisért. Ezt követte egy csomó természettudományi s természettudományos alapú filozófiai munka, melyekben a társadalmi fejlődést, a vallások történetét, az ember és a társadalom eredetét, az erkölcs történetét, a szép természetrajzát, stb. tárgyalta.

Csupa bölcsészeti és társadalomtudományi kérdések, a melyekkel nő, különösen ilyen magas szempontokból s ilyen nagy tudománynyal még nem tárgyalt. Hogy mennyire neme fölé emelkedett, azt Clémence Royer maga is igen jól tudta. *Egész életemen át szenvedtem nő-voltom miatt*, mondta egyszer.

Nem jelenti azonban ez azt, hogy ízléstelenül, tüntetőleg igyekezett volna nőietlennek, férfiasnak látszani, a mi pedig annyi emanczipált nő kellemetlen sajátsága. Őt egyáltalán nem a női nem mai helyzete felett való töprengés tette gondolkodóvá, mint a nőemanczipáczió legtöbb női harczosát, a kik, ha férfiaknak születnek, valószinűleg jelentéktelen emberek maradnak.

Az elmének veleszületett ereje, a tudomány rajongó szeretete emelte őt a legkiválóbb férfiakkal egy sorba, kik közül egyik, Renan azt is mondta Clémence Royer-ről: elle est un homme de génie. (Ő zseniális ember.) Ebben a mondásban, mely nem egy lángeszű nőnek, hanem lángeszű férfinak, kiváló embernek nevezi Clémence Royert benn van az ő legméltóbb jellemzése.