Mint geográfus, Hunfalvy János tanítványának vallotta magát. Hunfalvy történeti bázison álló enciklopédikusságával szemben azonban ő a hangsúlyt az emberföldrajzra, korabeli kifejezéssel antropogeográfiára helyezte, így szembekerült a geológus Lóczyval is. Eltökéltségével erős ellenpólust jelentett a Lóczy nevével fémjelzett természettudományos beállítottságú iskolának, ám természete nem tette alkalmassá arra, hogy saját iskolát alapítson és vezessen.

"A földet, mint csillagot vagy mint a Kozmosz fizikai világának tagját, hagyjuk a csillagászatnak és geofizikának, a földnek leírását, azaz a légkör legalsó rétegeinek s a földburkolat legtetejének, mint az emberiség cselekvésének, történeti színterének leírását pedig csak az emberrel való kapcsolatában és beállításában szabad és kell ezentúl tárgyalnunk, hogy megérthessük a fajok térfoglalását a nemzetek ideális és politikai versengésének földünk felületén.

Az anthropo-geografia a föld leírásának jövendőbeli projekciója. Meg kellett előznie e tudomány létrejöttét Humboldt, Peschel, Richtofen, Penck és Davis kutatásainak, kik a föld felületformáinak történeti keletkezését keresték vala, hogy e formák hatását az emberre s felhasználásuk módját, szóval az aktuális geografiat a különböző népeknél és nemzeteknél vizsgálat tárgyává tehessük.

A most duló európai háború eléggé megmutatta, hogy elégtelen a Föld formáinak szerkezetét ismernünk. Ismernünk kell a rajta operáló népek teljesítő képességét is, különösen azt, hogyan tudják a formák felhasználásával szellemi erejüket, technikai készségüket tettekre váltani? A sakktáblának sem a kockái, sem a figurái nem nyerik meg a játszmát, hanem a talentum, az ember esze, mentalitása, mely az alkalmatos figurákat kellő helyükre tudja állítani."

A budapesti egyetemen földrajzot, történelmet és műtörténetet hallgatott, 1883-ban tanári vizsgát tett földrajzból. 1874-ben belépett a piarista rendbe, a rend középiskoláiban tanított. 1910-ben kinevezték a budapesti tudományegyetem geográfia tanszékére (Lóczy Lajos utódaként) nyilvános rendes tanárnak. Ezt az állást haláláig töltötte be.

Jelentősebb művei: Balbi Adorján Egyetemes földrajza, teljesen átdolgozta Cz. G. I–VI. (Nagybecskerek, 1893–1903); Magyarország a XX. század elején (Temesvár, 1902); Anthropogeográfia I-III. (Bp. 1915-1919).