Deák Ferenc Széchenyi és Kossuth mellett a magyar politikai élet legjelentékenyebb képviselője a reformkorban, majd 1848-49-ben.

A neurotikus Széchenyi és a megfontolt, de színes Kossuth mellett Deák a türelmével, eszével szerénységével és békés természetével tűnt ki. Hármuk közül kézzelfogható politikai eredmények szempontjából Deák volt a legsikeresebb.

Nem volt sem népszónok, sem vezéralkat, mégis intelligenciája, tapasztaltsága, praktikus érzéke és mély humánuma révén már a forradalom előtt az ország egyik legfontosabb álamférfia lett. Csak egy évvel fiatalabb Kossuthnál (1803)

Családja jómodú köznemesi familia volt Zalában. Ő maga jogot végzett, és gyorsan haladt előre a vármegyei közigazgatásban. 1833 óta képviselő volt, három év múlva pedig már a liberális ellenzék elismert vezérszónokává vált.

A politika mellett másik szenvedélye az igazságszolgáltatás volt, s kitűnő törvénytervezeteket dolgozott ki a büntető törvénykönyv és a bírósági eljárás modernizálására. Nem véletlen, hogy az első magyar felelős kormányban övé lett az igazságügyi tárca.

1849-ben visszavonult a politikától, majd a bukás után sokan követték példáját a passzív ellenállásban, amely azt jelentette, hogy befolyásosabb közéleti embereink nem vállaltak semmiféle politikai felelősséggel járó hivatalt.

Végül mégis főszereplője lett annak a higgadt és bölcs politikai alkunak, amelyet "kiegyezés"-nek nevezünk. Hivatásos politikus lett ezután, pártja, a Deák párt kormánypárt lett.

Birtokait eladta, és beköltözött Pesten az Angol Királynő Szállodába, amely ezáltal politikai életünk híres találkozóhelyévé is vált.

Valójában a dualizmus Deák Ferenc szellemi vezetésével épült fel. Deák Ferencről jóformán csak dicséretes emlékek maradtak fenn.

Állítólag sohasem lehetett megvesztegetni, következetes ellenfele volt a korrupciónak, s mindennél beszédesebb az a jelző, amely már életében nevéhez kapcsolódott, ez pedig "nemzet prókátora" vagy ami még emelkedettebb: "a haza bölcse".