A XX. század első olimpiája! Így visszatekintve óriási esemény. Annak ellenére, hogy a korabeli híradások (a korabeli sportlapok kivételével) nem jegyzik, készült is rá a szóba jöhető magyar sportolók és sportvezetők közül mindenki. Csodálatos dolog! Az alakulófélben lévő magyar sportélet képviseltetheti magát, megmutathatjuk, mit tudunk. A résztvevők természetesen óriási várakozással tekintettek az események elébe, mindenkiben fölpezsdült az athéni olimpia győzelmi mámora, amikor is Hajós Alfréd tiszteletére szólalt meg a magyar himnusz. Az esemény fényét csak fokozta, hogy a versengést a kicsit misztikusnak tűnő Párizsban rendezték, az ugyanakkor zajló világkiállítás részeként.

Föl is készültek a résztvevők mindenre. Megváltották a jegyeket, megrendelték a szállást, a rendezőket pontosan értesítették érkezésük időpontjáról … majd a hosszú utazás után értetlenül és elveszetten álltak a nevezetes Gare de l’Est-en. Senki nem várta őket, sehol egy útbaigazító tábla. A kiállítás lázában égő Párizs elfeledkezett az egyébként hőn áhított és nem kis csatározások során megszerzett olimpiáról. Úgy tűnik, a kiállítást üzleti befektetésként kezelő pénzemberek vetélytársat, és nem újabb lehetőséget láttak az olimpiában, így a rendezők, a szervezők és a hatóságok is csak az elkerülhetetlenül szükséges lépéseket tették meg a rendezvény érdekében.

A magyar csapat szállása a Hotel de l’Expositionban volt. A megérkező csapatról, sőt magáról az olimpiáról sem tudott senki a „franciásan könnyednek” egyáltalán nem nevezhető, kaszárnyaszerű épületben. Amikor végül mégis elfoglalták szállásukat, következett a párizsi olimpia első versenyszáma: tájékozódási verseny a helyszínek felkutatására. Sehol egy tájékoztató tábla, egy verseny-menetrend, egy szervező! A részvevők ámulva járták az utcákat, körülöttük a nyüzsgő Párizs dalolt, dalolt…de ez a dal a világkiállítás himnusza volt, nem az olimpiáé.