A 14-15. századtól fogva sportként bukkan fel a párbaj. A vívómesterek bemutatókat szerveznek és IX. Károly francia király megalapítja az arms-i Mesterakadémiát, a vívó elitképzőt. Szükség is van erre.

A bajvívás egyre jobban elterjed, divatossá válik. A nézeteltérések egyik megoldási lehetőségét jelenti ugyanis a párbaj. A küzdelem az első vérig tart. Vagy néha tovább. A 17. században a vívók már tompa végű fegyvereket használnak, amelyek biztonságosabbá teszik az összecsapást. Megszületnek a vívás szabályai, pl. a tőrvívásnál tilos az ellenfél fejére célozni és felkerülnek a fejekre az első drótmaszkok.

A vívás már 1896 óta szerepel az olimpiai sportágak között és már a kezdetektől fogva profi vívók is részt vehetnek a versenyeken. Az 1900-as párizsi olimpián külön versenyeket találunk tőr-, kard-és párbajtőrvívásban. A hölgyek 1924-ben tűnnek fel a páston, de csak tőrvívásban. 1996-ig kell várniuk, amíg jeleskedhetnek párbajtőrben, majd később karddal a kezükben.

Érdekesség, hogy korábban a versenyzők több fegyvernemben is indulhattak. Körmérkőzések folytak, majd ebben a sportágban is áttértek az egyenes kieséses rendszerre. Egy ideig 10 tust kellett adni egy meccsen, majd bevezették a szetteket, ahol az öt találatra törekvő mini asszókból kettőt kellett sikerre vinni.

Manapság ismét egy asszó van érvényben, 15 találatot kell elérni a győzelemhez. Tilos a dulakodás, test testtel nem érintkezhet és nem léphet le , főleg nem hátrálhat le a versenyző a 16 méteres pástról, különben tust ítélnek ellene. 1956 óta működik az elektromos találatjelző, ami a mérkőzésvezető munkáját segíti.