Tisza István (1861-1918)
Tisza Kálmán fia volt. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten tanult jogot és közgazdaságtant. 1886-ban országgyűlési képviselő lett szabadelvű párti programmal. Az Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság tagja volt.
Alapelve: a magyar hegemóniát (vezérszerepet) csak a ’67-es alapon, a dualista rendszer fenntartásával, a Monarchia nagyhatalmi helyzetének megőrzésével lehet biztosítani. Arra is rájött, hogy Monarchia szükségszerűen keveredik konfliktusokba, válságokba, ezért a hazai viszonyokat kell rendbe hozni.
Első miniszterelnöksége 1903. november 3-tól 1905. június 18-ig tartott. Letörte az parlamenti ellenzék obstrukcióját, házszabály-módosítást hajtott végre.
Szabadelvű párti híveiből megszervezte a Nemzeti Munkapártot. 1912. május 22-én a kormánypárti többség a képviselőház elnökévé választotta. Ez a polgári radikálisok, baloldali függetlenségiek és a szociáldemokraták összefogását eredményezte, és oka lett a május 23-i nagy tüntetésnek, a „vérvörös csütörtöknek”. A véderőtörvényt önkényesen elfogadtatta, az ellenzéki képviselőket karhatalommal eltávolíttatta. Ekkor lőtt rá Kovács Gyula képviselő.
1913. június 7-én másodszor lett kormányfő. Rendeletekkel korlátozta a gyülekezési jogot, megcsonkította a sajtó szabadságát. A Szerbia elleni erélyes fellépést kívánta, a szarajevói merénylet után viszont sokáig ellenezte a háborúba lépést, mert félt attól, hogy a nemzetiségiek felbomlasztják a Monarchiát. Végül is német szövetség elvesztésének és Magyarország kiszolgáltatottságának veszélye meggyőzte a háború szükségességéről, ám lelke mélyén háborúellenes maradt.
1918. október 17-én a parlamentben kijelentette: „Ezt a háborút elvesztettük!”
Pölöskei Ferenc Tiszáról írt könyvében olvashatjuk: „Halálával egyidejűleg omlott le a nevével szorosan összeforrt dualizmus is.”