Ezeknél nagyobb sikere volt és maradt kisregényeinek és "Dorian Gray arcképe" című fantasztikus regényének. Legmulatságosabb ezek közül "A canterville-i kísértet", a komikus fantasztikum és a szatirikus valóság mesteri keverése. Ebben egy gazdag amerikai megvásárol egy ősi angol kastélyt, mert ott kísértet jár. Ez a kísértet valóban meg is jelenik és szembekerül a józan, gyakorlatias amerikaiakkal. És rövid időn belül az amerikaiak hideg tárgyilagossága tönkreteszi a kísértet idegzetét. Végül a holt lélek belepusztul a valóság elviselhetetlenségébe. -  Sok dicséretet és nem kevesebb tiltakozást ébresztett "Az emberi lélek a szocializmusban" című tanulmánya.

Wilde nem volt forradalmi szellem, de mélységesen humanista, aki remélte , hogy az emberiség boldogítását békés úton is meg lehet valósítani. A cél az értékek köztulajdonba vétele. De miféle értékek is vannak? Wilde és vele számos széplélek szerint a legfőbb érték a szépség adta gyönyörűség. Ebben a tanulmányban az emberiség legfontosabb teendőjének tűnik mindenkit olyan műveltté és olyan árnyalt érzékűvé tenni, hogy arisztokrata és zsellér, gyáros és segédmunkás egyaránt felismerje, megértse és élvezze a szépséget. - Nyilván ez a legszélsőségesebb utópia, amit valaha is kitaláltak. De szép vallomás a szép értéke mellett.

Szakított az újromantikával és az angol jó társaságok nem fontos, de gyakori konfliktusai felé fordult. Azonnal siker is kísérte. Előbb a "Lady Windermere legyezője", majd "A jelentéktelen asszony" tulajdonképpen jelentéktelen félreértései adják a témát. Csak a dialógusok szellemessége ad elegáns irodalmi élményt. De végre következett a játéktípus bohózatig fokozása, a "Bunbury". Ez telibe talált: a közkeletű hazugságok, képmutatások társasági otthonosságát gúnyolta ki. Bunbury egy nem volt és nem lévő barát, aki minden álságra alkalmas kifogás.

Senki se magára, hanem ismerőseire értette. A taps nem akart szűnni. Wilde ujjai közt égő cigarettával állt ki a függöny elé, erre csönd lett, ő pedig ezt mondta: "Köszönöm, hogy végre méltányolnak." Még egy ideig méltányolták. Megírhatta élete legjobb, tragikus helyzetekkel játszó vígjátékát, "Az eszményi férj"-et. Ez is a hazugságokról szól és arról, hogy a legtisztességesebb hírű ember se lehet olyan, mint a híre. De a valóban hibátlanokat nem is lehet elviselni. Egyszerre a legszellemesebb és lényegében legkomorabb műve. - De Wilde dicsősége ezzel véget is ért.

Máig is rejtelmes történet büntetőpere. Egy konzervatív arisztokrata feljelentette a híres írót, hogy megrontotta az ő fiát, aki ifjan máris kezdett elismert költő lenni. A homoszexualitást máig is bűncselekménynek tartják sok helyen. A múlt század végén ez Angliában többévi börtönnel volt büntethető. A gyanúsító kiskorút a bíróság áldozatnak tekintette, ki se hallgatta. Wilde pedig indulatosan még csak nem is tagadott, hanem magát a vádat mondotta képtelenségnek. Gúnyolódott a bírósággal és az egész eljárással.

Feldühítette a bírákat, bizonyítottnak vették a vádat, és Wilde-ot 2 évi börtönre ítélték. - Olyan országos botrány támadt, hogy a felesége elvált tőle, és két gyermekükkel együtt elköltözött. Visszavette a botrányos író eredeti ír nevét, a fiúk is ettől kezdve Flahertynek nevezték magukat, hogy még a Wilde név is tűnjék el. - Ő pedig a megalázó és gyötrelmes két év alatt a börtönben megírta legszebb költői művét, "A readingi fegyház balladájá"-t és a "De profundis" című vallomást a megaláztatás állapotáról. Sokak szerint ez a két műve a legszebb, legértékesebb egész életművéből. De azért a legszebbek közé mégis oda kell sorolni "Az eszményi férj"-et és talán "A canterville-i kísértet"-et is.

Amikor pedig végre kiszabadult, mindörökre elhagyta Angliát. Franciaországba költözött, a párizsi írók és a párizsi közönség szívesen fogadta. Ő pedig megfogadta, hogy soha többé nem ír angolul. Be is tartotta. Franciául, igen szép, költői franciasággal megírta legmaradandóbbnak bizonyuló tragédiáját, a "Salomé"-t, amely előbb önmagában, majd operaként Richard Strauss zenéjével mindmáig élő színpadi nagy játék. Sikere is volt, és már játszott a következő témával, néhány oldalt meg is írt. Címe: "A szent kurtizán" - és a szentté magasodott cédáról, Thaiszról szólt, akiről Anatole France írta híres regényét. Ezt azonban Wilde már nem fejezhette be. 44 éves korában egy hirtelen rárontó agyhártyagyulladásban meghalt.

Életében is, halála óta is igen eltérőek a vélemények és értékelések életművéről. Főleg azok becsülik kevésre, akik nem olvassák. Akik olvassák, azok nemcsak kedvelik, de a századvég legnagyobbjai közt tartják számon.