Friedrich István (1883 – 1951) mérnök, politikus.
Édesapja gyógyszerész és gyártulajdonos volt. A pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti ill. a charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. 1904-ben tagja volt az Ausztria ellen vereséget szenvedő magyar labdarúgó válogatottnak a MAFC játékosaként. Így ő az egyetlen magyar miniszterelnök, aki tagja volt a labdarúgó válogatottunknak. Kezdetben Berlinben dolgozott főmérnökként, majd 1908-ban felvonógépgyárat nyitott Mátyásföldön, amelyet 1920-ig birtokolt.
1912-ben belépett a Függetlenségi Pártba, és kapcsolatba került a szabadkőműves-mozgalommal is. Az I. világháború során tüzérfőhadnagyként, de valójában gépkocsizó parancsőrtisztként szolgált, az Önkéntes Királyi Magyar Automobiltestület tagjaként.
A „lánchídi csata” során megsebesült. Károlyi Mihály visszaemlékezéseiben őt tartotta a Tisza-gyilkosság értelmi szerzőjének. Ennek ellenére kormányában hadügyi államtitkári posztot biztosított neki.
A proletárdiktatúra alatt ellenforradalmi szervezkedést vezetett; 1919. augusztus 6-án a Fehér Ház elnevezésű ellenforradalmi csoport vezetőjeként, a megszálló román csapatok beleegyezésével, letartóztatta Peidl Gyula szakszervezeti kormányának tagjait, és megalakította saját, ideiglenes kormányát. Rövid miniszterelnöksége alatt folytatta a Tanácsköztársaság rendelkezéseinek érvénytelenítését, és megalkotta az új választójogi rendeletet, amely 1922-ig maradt hatályban. Az antant és a budapesti román megszálló csapatok nyomására november 24-én lemondott. Az új, Huszár Károly által vezetett kormányban megkapta a hadügyi tárcát. Az 1919 végén alakult Keresztény Nemzeti Párt elnöke lett, amely a nemzetgyűlési választásokra egyesült a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával.
Ekkor még olyan illúziókban ringatta magát, hogy az antant egyre gyengül, „feltétlenül letűnőben van”, formálódik vele szemben „a letiport, talán a becsapott, félrevezetett nemzeteknek az új szövetsége”, amelyeknek a sora „a németektől az arabokig” terjed, „a világháborúnak még távolról sincs vége”, „átkozott az a kéz, amely aláírja a békeszerződést”.[