(1886–1931)



Az Erdélyi Helikon egyik megteremtője és vezető egyénisége volt . Sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki mint író, szerkesztő, kritikus, műfordító.

Gyermekkorát Kolozsvárott töltötte, ahol apja nagytekintélyű tanár volt. A középiskola után az Eötvös-kollégiumba került és latin–magyar szakos tanárként Budapesten helyezkedett el. A Nyugatnak indulásától kezdve munkatársa Mikor kitört az első világháború, az éppen Franciaországban nyaraló Kuncz Aladárt, mint ellenséges ország állampolgárát, internálják. Öt évet tölt (1914–1919) Noir-Moutier-ban, a "fekete kolostorban".

Életének legjelentősebb, időtálló alkotásában (A fekete kolostor, 1931) ennek az internáltságnak történetét írja meg. Legnagyobb érdeme, hogy a fogolyélet egy szintre helyező közös sorsán belül miniatűr társadalmat tudott életrekelteni, amely – bár ezer szál köti a külvilághoz – viszonylag önálló életet él. A táborok helye, az őrök és a foglyok ugyan gyakran cserélődnek; ez a falakkal és őrökkel körülvett társadalom mégis mindig újraszerveződik.



Megismerjük a fogolytábor pszichológiáját, amint az az egyének és csoportok állandó kölcsönhatásából kialakul, megismerjük egymáshoz, az őrökhöz, Franciaországhoz és az egész világhoz való viszonyukat, bonyolult ellentmondásosságban. Jellemző tulajdonsága a megértés vágya. Meg akarja érteni az őrök kegyetlenségének anyagi és erkölcsi okát, meg akarja érteni a francia militarizmust, a megértés azonban sohasem torkollik az embertelenség megbocsátásába.

Jegyzeteket a fogság idején is készített, feljegyzései már a Nyugat 1920-as évfolyamában is megjelentek, a regény mégis hosszú-hosszú érlelődés eredménye volt.

A Tanácsköztársaság bukása idején tért vissza Budapestre, majd 1923-ban tanári állását feladva, Kolozsvárott telepedett meg. Mint a kolozsvári lapoknak, az Ellenzék irodalmi rovatának, majd a Magyar Helikonnak szerkesztője is számottevő és színvonalas munkát végzett. Az Ellenzék irodalmi rovatának nagy szerepe volt az erdélyi irodalmi front egyesítésében. Itt kezdődött Kuncz Aladár "békítésből és kiengesztelésből álló irodalmi-diplomata küldetése".



Transzilvánizmusa kiindulásában nem elzárkózó célzatú, mindjárt első törekvéseiben is három különböző műveltségnek – magyar, román és szász – az érintkezési pontjait keresi. Erdélyiségen ő az együtt élő népek humanizmusát értette leginkább, ezért hirdette kulturális kapcsolatuk szükségét, a szellemi kapcsolatok mélyítését. Ennek a gyakorlati megvalósítását érezte a legszorosabb értelemben vett európaiságnak.

Egységes magyar irodalomban gondolkodott: lapjaiban a szomszédos államok magyar íróit is közölte, a Nyugat-nemzedék nagyjait, a csehszlovákiaiakat, a jugoszláviaiakat, régieket és jelentkező fiatalokat, Móricz Zsigmondot, Laczkó Gézát, Kosztolányit csakúgy, mint Áprily Lajost, Reményik Sándort, s az ismeretlenségből jelentkező József Attilát, Gelléri Andort, Kodolányit és Győry Dezsőt. Közölte a kortárs román és szász írókat, angolokat, németeket s mindenekelőtt a legjobban ismert franciákat. A színvonalból nem engedett: egymástól kell tanulni, vallotta, a versengő népeknek. Versengeni pedig csak színvonal-emeléssel lehet.

Ezeknek az eszméknek a jegyében indult a Helikon, illetve ezeknek az eszméknek az alapján próbálta összefogni Erdély konzervatív, liberális és radikális íróit.

A Fekete kolostor csak halála évében, 1931-ben jelent meg, de Kuncz Aladár halálos ágyán még olvashatta Babits Mihály kritikájának korrektúráját – a remekműről. Mindaz, amit ezen kívül írt, tanulmányai, néhány novellája, Felleg a város felett (1931) című regénye érdektelen, Németh Andor helytálló megállapítása szerint a litterary gentleman jelentéktelen írásai. De, hogy a Fekete kolostor remekmű, ezt már első kritikusai megállapították: Babits, Kosztolányi, Schöpflin Aladár, Török Sophie, és Bálint György egy jegyzetében joggal tarthatta a korszak egyik jelentős alkotásának.