Olyan munkákat keresett és talált, amelyek mellett olvashatott, tanulhatott, és egyetemre is mehetett. Ugyanúgy izgatta a történelem, mint a nagy lendülettel fejlődő természettudományok. Az egyetemen vegyésznek készült, de később íróként osztatlan elismerést történelmi tárgyú műveivel kapott. Regényei, drámái viharos ellentmondások közepette, nemritkán botrányok közt előbb váltak hírhedtté, mint híressé.

De a híres svéd királyokról szóló történelmi drámái, a hazai múlt pillanatairól szóló novellagyűjteménye, a "Svéd hősök és kalandok", majd az egyhangú és mindmáig tartó elismerést kiváltó "Történelmi miniatűrök" című - mindig mindenütt elismeréssel találkozott. Van olyan egyszerű olvasó és művelt irodalomértő, aki a "Történelmi miniatűrök"-et vallja a legjobbnak, legmaradandóbbnak a szerző óriási életművében.

Az egyetemet viszont hamarosan el kellett hagynia, bár ott is kitűnő tanulónak bizonyult. A tudomány időszerű problémái izgatták, és merész fantáziával képzelte el a további fejlődést. Egy folyóiratban jelent meg tanulmánya a természettudományos kutatás kilátásairól. Ebben azt jósolta, hogy el kell jutni az atom felbontásához.

Ha pedig az atom bontható, olyan energiák szabadulnak fel, amilyenekről még csak nem is képzelődtünk. Továbbá, ha az atomok felbonthatók, akkor nem lesz akadálya az anyagok megváltoztatásának, meg lehet valósítani a mesterséges aranyat, amiről hajdan az alkimisták ábrándoztak.

Manapság azt is mondhatjuk, hogy lángeszűen előre látta, ami azután - alig néhány évtized múlva - meg is valósult. Akkor szakmai botrány kavarodott körülötte. Az egyetem professzorai már a jóslást is tudományromboló szélhámosságnak tekintették. Strindberget tehát kitiltották az egyetemről.

Ekkor újságoknál próbálkozott. Riportjai tetszettek, de volt lap, amely lehozta a verseit is. Már régóta ezeket a Strindberg-költeményeket mondják az expresszionizmus kezdetének. A fiatalok ugyan rácsodálkoztak, egyesek még lelkesen szóltak róla, de a hivatalos kritika hol őrületnek, hol rossz vicceknek, de leginkább merőben érthetetlen szóhalmazoknak ítélte őket.

Költőjük életében kívül is maradtak a költészeten, csak Strindberg halála után néhány évvel, az első világháborút követő esztendőkben, amikor az expresszionizmus világdivat lett, fedezték fel a már régen híres íróban a modern költészet egyik előharcosát.

Drámái azonban mindig színpadot találtak. Első romantikus, hazafias csengésű királydrámái otthon népszerűek. A "Krisztina királynő" külföldön is sikeres játéknak bizonyult. Sok évtizeddel később ebből csinálták a világhírű filmet Greta Garbóval a címszerepben. - Ezek előkészítették a következő drámákat, amelyek egymás után botránkoztatták meg a közönséget is, a kritikát is. Az eddig romantikusnak tartott író egyszeriben naturalista lett a köztudatban.

Ezt ő nem is cáfolta. Szóban és írásban hirdette, hogy az élő irodalom legnagyobb alakjának Zolát tartja. Zola pedig a naturalizmus apja, vezére és apostola volt. És Zola - talán udvarias viszonzásul - Strindberg egymás után színre kerülő drámáiról nyilatkozott a legnagyobb elismeréssel.

Persze ezek a drámák dramaturgiailag kitűnőek voltak, ma is hatásosak. Tartalmuk azonban sokak számára ijesztő volt. Szinte izzott és lángolt bennük a nőgyűlölet. A szerző minden bizonnyal saját magánéletének csalódásait vetítette ki. Az asszonyok ezekben a drámákban szörnyetegek, a férfiak áldozatok. Közben mindegyik izgalmasan érdekes.

Ez a nagy mesterségbeli tudás, az ellenszenves témákat is érdekessé tevő dialógusok, cselekményszerkesztés újra meg újra színpadképessé, műsorképessé teszik mindenütt, minden korban a "Haláltánc"-ot vagy a "Júlia kisasszony"-t. A legjobb talán "Az apa", de ez már a rémtörténetig borzalmas. Ínyenc olvasó szívesen olvassa borzongás közepette, de nagy közönséget igazán nem vonz.

A nők önvédelemből gyűlölik, a férfiak a nők védelmében fordulnak el tőle. - Ezek mellett azonban más-más körökben keltettek felháborodást olyan drámái, amelyek világnézetek mellett vagy ellen olykor igen költőien tettek hitet. Az ateista vagy csak egyházellenes művek a vallásosokat háborították fel. A vallásos vagy éppen misztikus drámák a vallásellenes és a vallásilag közömbös tömegeket riasztották el. Aminek szocialista kicsengése volt, az a királyságok és a burzsoá köztársaságok politikai híveinek nem kellett.

Amelyik a magányos erős embert ünnepelte, azt szocialista is, polgári demokrata is társadalomellenesnek minősítette. Aki jól ismerte az egyre híresebb szerző műveinek egész sorát, az igazán nem tudta megmondani, hogy valójában miről mi a véleménye. Hiszen kevesen vallják be, hogy alig létezhet ember, aki kellő évek tapasztalata után olykor többször is ne változtatna véleményein. Hiszen vannak, akik Strindbergnek következetes nőgyűlöletét se hiszik el. Hiszen aki ennyire gyűlöli a nőket, az miért házasodik oly sokszor?

De akármi a véleményünk Strindberg véleményeiről, azt ma már senki se tagadja, hogy ez a svéd író-költő-történettudós, mellesleg merész természettudós kitűnő író. Amihez nyúl, az legalábbis hatásos prózában is, versben is, színpadon is. És aki sokféle ismeretben, sokféle véleményvilágban lehet otthonos, miért ne lehetne mesterfokon romantikus, expresszionista, naturalista? - Persze Strindberget követni felettébb nehéz, de tisztelni, olykor még csodálni is - ezt nagyon is lehet.
(Hegdeűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok)