


1892. január 28-án született Berlinben Ernst Lubitsch német származású Oscar-díjas amerikai filmrendező, akinek nevéhez olyan komédiák fűződnek, mint a Ninocska avagy a szatirikus antifasiszta Lenni vagy nem lenni.
Zsidó vallású szabómester apja elvárásainak megfelelően végezte iskoláit, ám 16 évesen, sikeres vizsgákkal a kezében otthagyta a gimnáziumot. Tanulmányai mellett rendszeresen szerepelt a középiskolai színdarabokban, ahol korán megnyilvánult színészi tehetsége. 1911-ben találkozott Viktor Arnold színésszel, és ez örökre megváltoztatta az életét. Arnold bemutatta Max Reinhardtnak, aki tanítványává fogadta a fiatalembert, aki hamarosan kabarékban villanthatta meg tehetségét. Lubitsch 1913-ban került először kapcsolatba a filmmel, amikor színészszerződést kapott a Deutsche Bioscop filmvállalattól. A világháború négy évét itt töltötte, leginkább Max Reinhardt keze alatt játszott.
A sikeres filmvígjátékoknak köszönhetően ázsiója egyre magasabbra emelkedett, bár ekkor spontaneitás és közvetlenség jellemezte játékát, s nem rajzolta meg olyan határozottan a jellemek karaktereit, mint ahogy azt később rendezőként elvárta színészeitől. Kedvenc szerepei a komikus jellemek voltak, ahol szabadon kiélhette humorát és szellemességét. Bármennyire szerette is azonban ezt a szerepkört, el akarta kerülni a beskatulyázást, ezért komolyabb kihívásokat keresett. Mivel ezen a téren nem járt sikerrel, gondolt egy merészet és előbb saját magának kezdett el szerepeket írni, majd pedig saját produkciós irodát nyitott, végül 1916-ban rendezőként is debütált. Filmjeiben dolgozott együtt a feltörekvő Marlene Dietrichhel is.
Első drámai nagyjátékfilmjét 1918-ban rendezte meg A múmia szeme címmel, az óriási sikert arató alkotás főszerepeiben nem kisebb egyéniségeket láthatott a közönség, mint Pola Negri és Emil Jannings. Lubitsch igazi újításokat hozott a némafilmekbe, nagyszerűen tudta "időzíteni" a beállításokat, fantasztikus díszleteket használt és nagyon jól vezette színészeit. A sikerszéria folytatódott, 1918-ben készült el a Carmen, egy évvel később a Madame Dubarry, 1921-ben pedig A fáraó asszonya.
A Madame Dubarry sikerét követően az amerikai filmpiac is tárt karokkal várta a direktort, akinek a magas infláció miatt égető szüksége volt a filmek exportjából származó bevételekre. Szerencsére a rendező újabb filmjei is jól sikerültek, Az osztrigás hercegnő, vagy a Die Puppe után jött a Kohlhiesels Töchter, majd pedig a kamaradarab Rausch, Asta Nielsennel. Utolsó német nyelvű filmje a Pola Negri főszereplésével készült Die Flamme volt, 1922-ből.
Ezután ugyanis Los Angelesbe hívták, hogy Mary Pickforddal a főszerepben elkészítse a Rosita című filmet. A rendező és a színésznő között azonban nem volt meg az összhang, ami a nyögvenyelve készült filmben érezhető volt, így a közönség nem fogadta túl nagy lelkesedéssel. A kudarc hatására Lubitsch átigazolt a Warner Brothers-hez, ahol négyéves szerződés kínáltak neki.
Meg is hálálta a bizalmat, a Marriage Circle (1923), a Lady Windermere's Fan (1925), és a régi barát, Emil Jannings főszereplésével készült The Patriot (1928) mind nagy sikert és bevételt hozott a stúdiónak. A rendezőnek pedig e komédiák révén nyert ügye volt az amerikai közönségnél, és a legkeresettebb direktorok közé avanzsált. 1926-ban otthagyta a Warnert, egy évvel később a rivális MGM számára elkészítette a The Student Prince in Old Heidelberg című filmet. 1928-ban a Paramount stúdióval kötött szerződést, és forgatta le utolsó némafilmjét, az Eternal Love-ot.
Tehetségét bizonyítja, hogy a hangosfilm világában is meg tudta őrizni pozícióját, kiválóan lett úrrá az új technikai vívmányok jelentette kihívásokon. Vígjátékai (The Love Parade, Monte Carlo, Smiling Lieutenant, Trouble in Paradise) mai napig a műfaj klasszikusainak számítanak. És Lubitsch nemcsak hogy alkalmazkodott a hangosfilmekhez, hanem mindjárt meg is újította azt. Új kameratechnikát alkalmazott, újított a vágástechnikán is, és több szálon futó cselekményeket szőtt filmjeibe.
1932 és 1938 között négy komédiát - köztük A víg özvegyet - forgatott a Paramount számára. Közben a Németországban hatalomra került nemzetiszocialista rendszer 1935-ben megfosztotta állampolgárságától.
1936-ban megalapította saját produkciós irodáját, amely olyan filmeket készített, mint az Angyal Marlene Dietrich-hel, a Kékszakáll nyolcadik felesége, és az egyik legnagyobb sikerét, a szovjet rendszer gyilkos szatírájának számító Ninocskát, Greta Garbóval a főszerepben. 1939-ben James Stewarttal forgatta a Saroküzlet című filmet, 1941-ben jött az Imádlak, de elválok, egy évvel később pedig elkészült a másik örökzöld klasszikus, fasiszta rendszert kigúnyoló, Lenni vagy nem lenni, ami azóta már több filmes és színházi feldolgozást is megélt.
Lubitsch 1943-ban a Twentieth Century Foxszal kötött megállapodást, és még jó pár filmet készített a stúdió számára. 1946-ban szívroham érte, amiből már nem tudott teljesen felépülni. Az 1947-es Oscar-gálán innovatív rendezői munkájáért mindjárt három Oscar-díjjal is kitüntették. A hölgy hermelinben című filmjét már nem tudta befejezni, mert újabb szívroham érte, s 1947. november 30-án meghalt. Helyette Otto Preminger vezényelte le a film utolsó jeleneteit.
Temetésén a legenda szerint Billy Wilder azt mondta: "Nincs többé Lubitsch." William Wyler erre így válaszolt: "Rosszabb. Nincs többé Lubitsch-film."



