Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Jókainék



Jókainak két felesége is volt. Mindkét házassága botrányokkal indult. Az első házasságánál ő volt a túl fiatal, a másodiknál a felesége. Mindkét alkalommal elhagyták egy időre barátai. Első neje miatt még Petőfi is megszakította vele a barátságot, az öreg Jókainé pedig teljesen belebetegedett, sőt minden vagyonából kitagadta kedvenc fiát.



Ki volt ez a veszedelmes asszony? Ő volt Laborfalvi Róza, a leggyönyörűbb Gertrúdisz, akit Jókai valaha is látott. A legenda szerint ama nagy március 15-én este látták meg egymást a színpadon. Róza asszony harmincegy éves volt ekkor. Abban az időben ez már vészterhes kor volt egy nő életében. (Jókai még csak 23 éves volt.)


Hiába nyüzsögnek a "barátok" és a család kettejük szétszakításán, mégiscsak esküvő lesz a szerelemből.. A világ lassan megbékült házasságukkal - az anya azonban sohasem bocsájt meg (Hja' az anyai szív!).


1886-ig éltek kiegyensúlyozott házasságban. Csendesen megöregedtek, nagy pompával elbúcsúztatta a színpad is Róza asszonyt, aztán maradt a kert, a házi gondok. Napjaikba a legtöbb színt (III.) Róza, örökbefogadott unokájuk vitte. Őt várták haza féltve, aki Párizsban tanult festészetet Munkácsy mesternél. 1886-ban Róza asszonyt hirtelen leteríti egy tüdőgyulladás, ami végzetes lesz számára.


Nehezen áll talpra Jókai az özvegységben. Róza lánya-unokája tartja benne az életet. Ifjú Róza hamarosan Feszty Árpád felesége lesz, és nagy szeretettel veszik körül a "Pápit". Új házat vesznek, ahol az emelet Pápié, a földszint és a hatalmas műterem a fiataloké, hiszen mindketten festők. Vidám vendégjárástól hangos a ház, megszületik Mariska is, akivel csak Pápi tudja megértetni magát. (Bródy Sándor említi, hogy Jókai babanyelv-szótárat is készített)


" Nem lévén már többet ambiciói sem a olitikában,sem az irodalomban, vágyai más irányba kezdtek elkalandozni. Leginkább színésznők kötötték le a figyelmét, kiket este játszani látott, s kik hódolattal közeledtek a nagy íróhoz, annak protekciójától fényes előmenetelt remélvén."


Homályos peltykák keringnek erre is arra is Grósz Bella kisasszonyról aki még csak húsz éves.
"Míg végre 1899 őszén szeptember 16-án kipattan minden. A lapok a leghitelesebb formában meghozzák a hírt, hogy a hetvennégy éves aggastyán megházasodott, elvett egy fiatal színésznőt, Grósz Bella kisasszonyt.

 

Az egész országon végigszáguldott a villám gyorsaságával a pikáns hír. És feltárultak egész meztelenségükben a kínos családi jelenetek, melyek azt megelőzték, a baráti közbelépések és minden egyéb, ami azzal összefüggött, végighurcolva a dicsőségtől körülragyogott emberi főt a parázna beszédek, gúnyos tréfák kloákáján. Minden jobbérzésű embernek fájdalmat, lehangoltságot okozott ez." (Mikszáth: Jókai Mór élete és kora)

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
2013.01.14. - Öt éves a huszadikszazad.hu!
Kedves Olvasók! 2008. január 14-én jelent meg először a huszadikszazad.hu, főoldalán egy ismertetővel: Üdvözlet az Olvasónak! Kös...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Horthy és Kádár Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
F�rum
Nincs k�p
johnlaw
2017.11.13 - 17:10
Nincs k�p
johnlaw
2017.11.13 - 17:08
Nincs k�p
johnlaw
2017.11.13 - 16:50
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
nidelpre
2017.05.12 - 09:59
Nincs k�p
nidelpre
2017.05.12 - 09:58
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98